Hívott egyik albán kolléganőm, Giulia, hogy nagyon maga alatt van, egyedül lakik egy albérletben, nincs kivel beszélnie, már sem enni, sem aludni nem tud, és mindemellett ebben a helyzetben egyedül nem tudja fenntartani az albérletét sem.
Rettenetesek voltak az elmúlt napok: több mint 900–900 halott pénteken és szombaton. Nagyon letört, nagyon rossz volt a hangulatom.
Az elmúlt két hétben sokat gondolkodtam, hogy miért is jött ez a vírus. Talán valamiféle figyelmeztetés. Figyelmeztetés, hogy rossz irányba haladunk, hogy önzően viselkedünk, hogy nem élünk elég tudatosan. Pazarolunk, őrült módon vásárolunk. Sőt, a vásárlás teljes hétvégi programmá nőtte ki magát.
Havazik, ami itt az Adriai-tenger partján igencsak szokatlan jelenség március végén. Ezen a tájon az sem szokványos, ha január-februárban esik a hó, nemhogy most. Múlt héten még 25, most épp csak 4 fok van. Miért fontos ezt? Mert azt mondják, hogy ettől csak rosszabb lesz a helyzet.
Óriási volt az örömöm tegnap délután: jött az a hír, aminek minden Olaszországban élő ember, de talán az egész emberiség a legjobban örülne: egyetlen halott, egyetlen újabb megbetegedés sem történt aznap. Ezt olvastam számos Facebook csoportban. Sajnos, hamar kiderült, hogy ez nem igaz: valaki félreértett valamit.
Ebben a helyzetben, amikor minden nap ezrekkel nő a megbetegedettek száma és a halálozásoké is, minden kis jó hír reményt jelent: a híradókban bemondták, hogy az olasz kormány segítséget kért Oroszországtól és Oroszország küldte is: hat nagy repülőgéppel hoztak mindenféle műszereket, anyagokat a gyógyításhoz.
Nagyon rossz hírt kaptam szombat reggel: a szomszédom mesélte, hogy a közeli faluban, ami tőlem 2–3 kilométerre van, három személy vírusfertőzött. A környéken eddig nem volt egy sem. Eddig még viszonylag biztonságban éreztem magam, de most már elért a félelem.
Röviden összefoglalva az elmúlt napok tapasztalatait. Itt, Lancianóban, ahol élek, nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.
Kedden múlt egy hete, hogy be vagyunk zárva, vagy másképp mondva, bezárkózva itt Olaszországban. Nézzük a híreket, a vírus nem jött közelebb, tudtommal egy innen húsz kilométerre lévő másik településen van a hozzám legközelebbi beteg.
„Eddig nem volt bajom, dolgoztam, tettem-vettem itthon a lakásban, elfoglaltam magam, de most nagyon egyedül érzem magam” – ezt írja a gyergyói Katona Era, aki sok millió más emberrel együtt múlt kedd óta házi karanténban van Olaszországban.
Kisfilmben buzdít választási részvételre az Európai Parlament. A politikamentes videóban idősek hívják fel unokáik figyelmét a demokrácia törékenységére, a szavazás fontosságára. Megható történetek elevenednek fel, szívszorító emlékek hangsúlyozzák: a szavazati jog nem volt mindig magától értetődő. Az Unió 27 tagállamában egyszerre bemutatott videót az Európai Parlament romániai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.