
Fotó: Katona Era
Havazik, ami itt az Adriai-tenger partján igencsak szokatlan jelenség március végén. Ezen a tájon az sem szokványos, ha január-februárban esik a hó, nemhogy most. Múlt héten még 25, most épp csak 4 fok van. Miért fontos ezt? Mert azt mondják, hogy ettől csak rosszabb lesz a helyzet, a vírus szereti az ilyen hideg, párás, csapadékos időjárást, és ilyenkor több a fertőzés.
2020. március 26., 11:432020. március 26., 11:43
Sok helyen mondják, hogy a nyáron csökken a járvány, merthogy a melegben nem érzi jól magát a vírus. Máshol azt olvasom, hogy 5 és 20 fok között a legnagyobb a vírus terjedése. Nem tudom, hogy valójában hogy van ez, de remélem, hamarosan felmelegedik, és lecsitul a járvány. Nem biztos, hogy van összefüggés, de kedden ismét megugrott a járványban elhunytak száma. 602 után 743 ember halt meg Olaszországban a járvány miatt.
A miniszterelnök, Giuseppe Conte keddi beszédében ismét azt hangsúlyozta, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát. Mindig elhangzik: együtt sikerülni fog!
A hangulatom a számok változása szerint vált át sokszor az aggódásból a reménykedésbe. Mondom magamnak, s úgy gondolom, más is így tesz, hogy ugyan messze vagyunk a végétől, de végül minden rendben lesz, csak hittel, pozitív gondolkodással, türelmesen ki kell várni: mint tudjuk,
A honvágy erős bennem, és nézem, ahogyan hazaözönlöttek és még mindig özönlenek haza az emberek. Egy kérdést tennék fel nekik... Nem gondolnak saját magukra? Azt meg sem kérdem, hogy családjukra, gyerekeikre, embertársaikra gondolnak-e. Valószínűleg nem...
Kaptam olyan levelet is, hogy nekem könnyű, mert én megtehetem, hogy itt maradok. Röviden leírom még egyszer:
Albérletben lakom, amit a helyzettől függetlenül hetente fizetnem kell, és fizetem is. Az elmúlt pár hónap alatt megspórolt pénzemből élek, beosztom. Most nem kell új cipő, sem új táska...
Amikor a karantént elrendelték, egy orvosi vizsgálat után hazamehettem volna, és mint mindenkinek, nekem is „könnyebb” lenne, mégiscsak otthon lennék... mert minden hol jó, de a legjobb otthon. De
Ijesztő nézni a naptárt: március 1-jén még csak 5 halott volt Olaszországban. Azóta már 7000-nél is több. Későn lépett az olasz kormány, későn lettek betiltva a közösségi rendezvények. Már többször írtam, hogy itt, ahol élek, mindenki nagyon komolyan veszi és betartja a rendelkezéseket, de látom a Facebookon és a hírekben is, hogy vannak nagyobb városok, ahol sokan még mindig nem értik, miről van szó.
Kihasználják a kiskapukat, s például azt mondják, hogy azért mennek ki, mert szaladnak a parkban, napi edzésüket végzik. Ezt mondják olyanok is, akik életükben nem futottak tíz métert. Futártól rendelnek házhoz termékeket, bulikat rendeznek ismerősök körében. Nem értik, hogy a MARADJ OTTHON felszólítás azt jelenti, hogy MARADJ OTTHON, és minél kevesebb emberrel találkozz, minél kevesebb időt tölts olyan helyen, ahol már megfordulhatott egy fertőzött személy.
Hallom, otthon is bevezették a kijárási tilalmat: kérlek, vegyétek komolyan.
(folytatjuk)
Katona Era, Olaszország

Óriási volt az örömöm tegnap délután: jött az a hír, aminek minden Olaszországban élő ember, de talán az egész emberiség a legjobban örülne: egyetlen halott, egyetlen újabb megbetegedés sem történt aznap. Ezt olvastam számos Facebook csoportban. Sajnos, hamar kiderült, hogy ez nem igaz: valaki félreértett valamit.

Ebben a helyzetben, amikor minden nap ezrekkel nő a megbetegedettek száma és a halálozásoké is, minden kis jó hír reményt jelent: a híradókban bemondták, hogy az olasz kormány segítséget kért Oroszországtól és Oroszország küldte is: hat nagy repülőgéppel hoztak mindenféle műszereket, anyagokat a gyógyításhoz.

Nagyon rossz hírt kaptam szombat reggel: a szomszédom mesélte, hogy a közeli faluban, ami tőlem 2–3 kilométerre van, három személy vírusfertőzött. A környéken eddig nem volt egy sem. Eddig még viszonylag biztonságban éreztem magam, de most már elért a félelem.

Röviden összefoglalva az elmúlt napok tapasztalatait. Itt, Lancianóban, ahol élek, nincs hiszti, nincs pánik, nyugalom és optimizmus van, és végeláthatatlannak tűnő várakozás. Nem fizikailag nehéz a karantén, lelkileg, idegileg kimerítő.

Kedden múlt egy hete, hogy be vagyunk zárva, vagy másképp mondva, bezárkózva itt Olaszországban. Nézzük a híreket, a vírus nem jött közelebb, tudtommal egy innen húsz kilométerre lévő másik településen van a hozzám legközelebbi beteg.

„Eddig nem volt bajom, dolgoztam, tettem-vettem itthon a lakásban, elfoglaltam magam, de most nagyon egyedül érzem magam” – ezt írja a gyergyói Katona Era, aki sok millió más emberrel együtt múlt kedd óta házi karanténban van Olaszországban.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!