Tűz ütött ki a marosvásárhelyi Azomureş műtrágyagyár ammónia részlegén hétfőn. A gyár vezetősége szerint nem fenyegette veszély a környék lakóit.
Súlyosan megsebesített egy 17 éves lányt a volt élettársa, egy 22 éves férfi Dicsőszentmártonban hétfő délelőtt. A támadás egy gyógyszertárban történt, ahol a férfi többször is megszúrta a lányt, ezt követően saját magát.
Harmadik alkalommal szervezik meg a Palotabált Marosvásárhelyen, amelynek a Kultúrpalota nagyterme ad otthont november 20-án. A szervezők ezúttal is adományra gyűjtenek.
Amióta 1989-ben szabaddá tették a terhességmegszakítást, Románia népessége folyamatosan fogy. Két kategóriában nő a születések száma: a nagyon fiatalok, 14–15 évesek, valamint a 35 év fölöttiek körében – éppen csak ott nem növekszik a szám, akiknek esetében ez ideális volna.
Disputaversenyt tartottak Marosvásárhelyen a hétvégén. A résztvevő tanulók értékes tapasztalatokat szerezhettek a vitakultúra terén.
Ha van jó film, van közönség is – vonta le sokévnyi tapasztalat után a következtetést Gáspárik Attila, az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál művészeti vezetője. A 27. fesztiválon is díjazták a legjobb rövidfilmeket, a nagydíjat pedig egy finn alkotás vitte el.
A szelektív hulladékgyűjtés terén szigorodó feltételeknek kell megfelelni, és előfordul, hogy több éve alkalmazott megoldásokon kell változtatni. A megszokott gyűjtőedények sem váltak be mindenütt, a rongálások elkerülése vagy a könnyebb üríthetőség érdekében más típusúakra van szükség.
Egy 63 éves pásztort találtak holtan a Maros megyei Oláhkocsárdhoz tartozó erdő szélén szombat délelőtt. Az egy nappal korábban eltűnt áldozatot az első vizsgálatok szerint egy medve ölhette meg.
Élő adással folytatódott a Fölszállott a páva idei gyerekévada, péntek este tizenkét produkciót láthattak a nézők. Az első elődöntőből hat produkció jutott tovább, köztük a kilenc éves körvélyfáji Szász Csanád László is.
A rendőrség nyomozást kezdeményezett annak a bántalmazott nőnek az esetében, akinek eltűnését a férje jelentette be a 112-es segélyhívószámon.
A koronkai Sapientia elvarázsolt kastéllyá válik, szombat estére pedig négyszáz okleveles varázsló lesz Marosvásárhelyen – röviden így foglalhatnánk össze a lényegét a 4. Creactivity országos gyerekfesztiválnak. Idén is kétnapos kalandot kínálnak, ezúttal azonban az elvarázsolt kastély adja a fesztivál tematiká
Hargita megye legjelentősebb, névadó hegységét vulkáni építmények füzére alkotja. Legmagasabb csúcsa a székelyek szent hegyeként emlegetett Madarasi Hargita, itt több száz kopjafa, kereszt és kőhalom található szétszórva.
Virágzik a magánórák piaca Romániában: tavaly mintegy 35 millió lej bejelentett jövedelmet valósítottak meg az oktatók az iskolán kívüli tevékenységből. A szülők a közoktatási rendszerünk hiányosságait próbálják pótolni gyerekeik pluszórákra való beíratásával.
Egyszer kelljen, ezért is jó, ha van – mondhatjuk az iskolaorvosi rendelőkről, amelyek szinte minden oktatási intézményben működnek. A gyerekek leginkább kisebb balesetekkel, horzsolással, hasfájással, hányingerrel kopognak be az iskolai rendelőkbe.
A fenntartható közlekedésről kezdeményezett kerekasztalbeszélgetés-sorozatot Marosvásárhelyen a Marosszéki Közösségi Alapítvány. Az első, parkolás témájú beszélgetést csütörtökön szervezték a vármúzeumban, mintegy 20–25 személy vett részt.
Nem akarják adósságokkal terhelni Marosvásárhelyt a helyi RMDSZ-es önkormányzati képviselők, ezért nem is jelentek meg a csütörtök délutánra összehívott rendkívüli tanácsülésen.
Elhullott vaddisznót találtak Szováta körzetében, az állat teteméből mintát vettek, az első adatok szerint fenn is áll az afrikai sertéspestis gyanúja, így a fertőzés továbbterjedésének megelőzése érdekében szigorú intézkedések bevezetését tervezi a Maros Megyei Prefektusi Hivatal.
Az egészségügyi minisztérium szerint naponta 600 ezerre tehető azoknak a száma, akik indokolatlanul szednek antibiotikumot. Emiatt egyre több olyan beteg van, akinek szervezete nem reagál az ilyen jellegű kezelésekre, de a szakértők szerint ijesztően nő azon baktériumok száma is, amelyek rezisztensekké válnak.
A helyetekben én szétverném a fejüket – ezt mondja a Claudiu Maiornak tulajdonított hang azon a felvételen, amely állítólag a marosvásárhelyi helyi rendőrség egyik ülésén készült. Éppen arról volt szó, hogy mit kellene tenni a koldusokkal.