Immár szokás, hogy a marosvásárhelyiek közül vízkereszt alkalmából többen is kimennek a Maros partjára, a komp kikötőjéhez. A többség csak nézelődni, néhányan viszont megmártózni a befagyott folyóban.
A viszonylag enyhe hétfő reggelhez képest kedden fagyos reggelre ébredt az ország. Bodzafordulón volt a leghidegebb, de Csíkszereda sem maradt el sokkal tőle.
A marosvásárhelyi állatkert vezetősége arra biztatja a város lakóit, hogy ne dobják a szemétbe a díszeitől megcsupaszított karácsonyfákat, inkább vigyék azokat a somostetői állatkertbe.
Claudiu-Gabriel Bîndilă vette át január 6-ától a főtanfelügyelői tisztséget Ioan Macarietól Maros megyében – tájékoztat a Maros megyei tanfelügyelőség.
A római katolikus egyház egyik főünnepe az Úr megjelenésének (Epiphania Domini) napja, azaz január hatodik napja. Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar elnevezés az ilyenkor szokásos vízszentelés szertartására vezethető vissza.
Igencsak enyhén indult a közszféra első munkanapja Csíkszeredában, ahol hétfőn reggel kilenckor mínusz 3 Celsius-fokot mértek. Székelyföldi viszonylatban ez a reggeli csúcs. Csíkszereda továbbra is kitűnik, ha nem úgy, hát így.
Sokan nem tudják, hogy a legtöbb pirotechnikai eszköz – petárda, tűzijáték – használata, forgalmazása Romániában is tilos, és online petíciókban kérik azok betiltását. Jogászt kérdeztünk arról, hogy mi a legfőbb társadalmi hozadéka az aláírásgyűjtéseknek.
Több turista éjszakázott Marosvásárhelyen 2019-ben, mint az azt megelőző években. A vendégéjszakák száma meghaladta az egymilliót, ami a 2018-as adatokkal összevetve 10 százalékos emelkedést jelent, míg az itt megfordultak száma is mintegy 30 ezerrel nőtt.
Magasabb parkolási díjat kell fizetni Marosvásárhelyen, és sokkal több utcában, mint eddig. Január 6-án lép életbe az új szabályzat, és jó tudni, hogy milyen változásokra kell számítani.
Kigyulladt egy lakóház Gödemesterházán vasárnap reggel, a tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángok továbbterjedését.
Maros megyében 3300 köbméter, kísérő dokumentumok nélküli fát koboztak el 2019-ben, míg Hargita megyében 636 köbmétert. A fakitermelő cégeket, faanyagot szállító autókat tavaly egész évben ellenőrizték az illetékes megyei hatóságok.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
Két tűzesethez is riasztották a Maros megyei tűzoltóság segesvári alakulatát pénteken.
A székelyföldi önkormányzatokhoz tartozó szociális központokban a nehéz anyagi helyzetben élő családok laknak, azonban a szállásért jövedelmükhöz mérten fizetniük kell. Ugyanakkor az éjjeli menedékül szolgáló helyiségeket, melegedőket a hajléktalanok ingyen vehetik igénybe, ideiglenesen.
Tűz ütött ki pénteken a Maros megyei Karácsonyfalván. A tűzoltókat a Mező utcában található egyik lakóházhoz riasztották.
Lángra kapott egy autószerelő műhely csütörtök hajnalban Marosvásárhelyen. A tűz következtében leégett hét gépjármű és egy utánfutó, személyi sérülés nem történt.
Két kislány jött világra a január elsejére virradó éjszaka Csíkszeredában. Eszter és Léda, a 2020-as év első szülöttjei egészséges kisbabák, egyikük a család elsőszülöttje, míg másikukat fiútestvére várja otthon. Marosvásárhelyen Ema és Maria-Sofia az év első újszülöttjei.
Az év első napján Mezőméhesre riasztották a Maros megyei tűzoltóságot, ahol szénakazlak kaptak lángra.
Mint minden évben 2002 óta, most is megszervezte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete a Petőfi-emlékünnepséget Marosvásárhelyen.