Több mint egy tonna dohányt és egy dohányőrlő gépet koboztak el a rendőrök egy Marosludason végzett házkutatás során, tájékoztatott pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Baleset történt péntek reggel Nagykenden, az E60-as jelzésű úton. Egy személygépkocsi kisodródott az úttestről és egy gázvezetéknek csapódott, a balesetben három személy sérült meg.
Nagyobb pénzösszeget loptak el a Maros megyei Libánfalván egy házból. Az esetet a petelei rendőrségi körzetnél jelentették még múlt vasárnap. Azóta a pénz is előkerült – legalábbis a legnagyobb része.
A romániai infrastruktúra alakulásával, fejlődésével, bővítésével egyre többen és egyre többet foglalkoznak, hiszen minden érintett fél tudja: gazdaságilag, társadalmilag enélkül nincs haladás. A jelenlegi helyzetet és a legújabb fejleményeket igyekeztünk összefoglalni.
Előzetes letartoztatásba helyezték annak a bűnbandának a hét tagját, akik drogokkal kereskedtek és kiskorúakat futtattak. A férfiak megfellebbezték a bíróság döntését, azonban a táblabíróság nem hagyta jóvá ezt.
Októberben elkezdődött Maros megyében a házi kutyák és macskák veszettség elleni oltási kampánya – tájékoztatott a Maros megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője, Kincses Sándor állatorvos.
Laposnyán tartottak ellenőrzést a maros megyei rendőrök, akiket elkísértek a Brassói Területi Erdőőrség szakemberei is – tájékoztatott a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A következő órákban felerősödik a szél Maros és Fehér megyében – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Körülbelül száz utast kellett leszállítani vasárnap a Marosvásárhelyről Déda irányába tartó vonatról, mert a mozdony füstölni kezdett.
Nyolc Maros megyei településen szakadt meg az áramellátás a szélvihar miatt, közölte a katasztrófavédelemre hivatkozva az Agerpres. A meghibásodás körülbelül ezer háztartást érint.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, hogy tizenkét házkutatást tartottak kiskorúak futtatásával és gyermekkereskedelemmel gyanúsított személyeknél, melyek után nyolc személyt vettek őrizetbe.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Aggasztó mértékben, 120 százalékkal nőtt az illegális fakivágások száma az elmúlt egy évben Maros megyében, állította kedden Florin Petra, a Maros megyei erdészeti hivatal kereskedelmi igazgatója.
A Maros megyei állattenyésztési hivatal 233 támogatásban részesülő állattenyésztőnél tartott ellenőrzést, amelyek során kiderült, hogy 3186 állat hiányzott. 3157 juhot és 29 szarvasmarhát nem találtak a hivatal ellenőrei.
Ellenőrző bizottság megalakításáról döntött Lucian Goga, Maros megye prefektusa – adja hírül az Agerpres a kormánymegbízott keddi bejelentésére hivatkozva. A csoport azokat a vállalatokat hivatott ellenőrizni, amelyek a megyei és országutakat fogják takarítani Maros megye területén.
Belehalt sérülésébe az a férfi, akit lelőttek vasárnap a Maros megyei rendőrök, miután falopáson érték tetten, és nem állt meg a felszólításra – írja az Agerpres hírügynökség. A Beresztelke község erdejében történt incidenst a Maros megyei ügyészség vizsgálja.
Közzétette az Országos Börtönigazgatóság azt a részletes kimutatást, melyből kiderül, hogy a különböző települések fogvatartási intézeteiből pontosan hány rab szabadult a csütörtöki határidőig, illetve hányan kérték a feltételes szabadlábra helyezést. Megtudjuk tehát a csíkszeredai számokat is.
A marosvásárhelyi rendőrök megtalálták azt a marosoroszfalui 14 éves lányt, akinek eltűnéséről lapunk is hírt adott. Dima Tehodora Maria nevére még szeptemberben nemzetközi körözést rendeltek el.
A reformáció jegyében osztották ki idén a székelyföldi megyék legrangosabb elismerését. Kovászna megyéből Kató Béla, Maros megyéből Jakab István, Hargita megyéből pedig Tőkés Zsolt vehette át péntek este az Orbán Balázs-díjat a marosvásárhelyi Vártemplomban szervezett díjátadón.