Biztonságos, korszerű úthálózatot építünk a megyében. Az elmúlt időszakban elkezdett modernizálásokat folytatjuk. A következő 4 évben is legkevesebb 100 kilométernyi megyei utat fogunk korszerűsíteni úgy, hogy a megye minden szegletében történjen beruházás.
Kigyulladt egy lakóháznál álló faépítmény Segesváron kedd délelőtt – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya rövid közleményben.
Hétfő délelőttig ötven cég jelezte, hogy ajánlatokkal vesz részt a pénteki Maros megyei börzén, de a héten további munkaadók jelentkezését várják. Több városban készül állásbörzével a Maros Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.
Katonai gyakorlatot tartanak május 12-én, vasárnap a Maros és Kolozs megye határán lévő autópálya-szakaszon, ezért lezárják a közúti forgalom elől.
A Maros Megyei Tanács a megyei úthálózat karbantartási munkálatainak során hangsúlyt fektet a hidak felújítására is. Az elmúlt 4 év során több nagyobb beruházást is elindítottunk. A munkálatokat saját forrásokból és kormánypénzből fedezte a megyei tanács.
Egy személy életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült, miután autójuk lesodródott az úttestről és egy hídfőnek ütközött Ehed és Székelyhodos között szerdán délután.
Marosvásárhely közelében csütörtökön, május 9-én vagy pénteken, május 10-én reggel lehet csatlakozni azokhoz a zarándokokhoz, akik Magyarországról a pünkösdi búcsúra tartanak.
A Maros Megyei Tanács tájékoztatja a magánszféra szereplőit a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó Méltányos Átállási Program finanszírozási lehetőségéről a Stratégiai Technológiák Európáért Platform (STEP) keretében.
Egy személy a megrongálódott autóba szorult szombaton délután Nagykenden. A helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak.
Három, Balavásár községbéli férfit gyanúsítanak azzal, hogy kiraboltak egy marosvásárhelyi látássérült férfit. Őrizetbe vették őket.
Az egész országra kiterjedő, jelentős csapadékra és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Az elmúlt 4 év fejlesztéseinek köszönhetően a Maros Megyei Tanácshoz tartozó megyei kórház osztályain új, korszerű berendezések könnyítik meg az orvosok munkáját, és teszik lehetővé, hogy a betegek kíméletesebb és hatékonyabb kezeléseket kaphassanak.
Átfogó ellenőrzést tartottak Maros megye illetékes hatóságai hétfőn több településen is a megyében, amelynek során a veszélyes anyagokkal – vegyszerrel és műtrágyával – kereskedőknél vizsgálták, hogy betartják-e a környezetvédelmi előírásokat.
Szováta és Vármező között 2012 óta ismét közlekedik a keskeny nyomtávú vasúton a gőzmozdonyos vonat. Idén is elindult, első útját április 19-én tette meg. Noha csak románul kommunikál az üzemeltető a digitális térben, az idegenvezető magyarul is beszél.
A mai kornak megfelelő életkörülményeket teremtünk közösségeink számára.
Száztagú, szakemberekből álló zsűri választotta ki azokat a településeket, helyszíneket és szálláshelyeket, amelyek döntőbe jutottak az Év desztinációja megmérettetésen. Május 8-ig lehet szavazni.
Első alkalommal szervezik meg Mezőzáhon április 27–28-án a Bazsarózsafesztivált, amely a település két örökségének helyszíne köré épül: a Sztyeppei Bazsarózsa Rezervátum és az Ugron-kastély, más néven Kalendárium-kastély köré.
Két méter hosszú és hatvanhárom kilogrammos az a harcsa, amelyet vasárnap fogtak ki a Maros megyei Faragó határában lévő halastóból. A mérések és fényképezések után a nagy bajszút visszaengedték az élőhelyére.