
Györfy Éva
Fotó: RMDSZ
2024. november 09., 09:002024. november 09., 09:00
Györfy Éva hosszú évekig volt Marosvásárhely legrégebbi és legelismertebb napköziotthonának a vezetője. A nagynevű Stefánia óvónőjeként, igazgatónőjeként számtalan kisgyerek kezdő lépéseit vigyázta. A csetlő-botló kisgyerekek a szeme előtt cseperedtek jó mozgású, szépen beszélő, iskolaérett diákokká. Látta őket felnőni, majd családalapítás után az ő gyerekeiket is nevelgette-terelgette. Sok szülővel személyes, jó kapcsolatot ápol mai napig, hiszen akkor nyújtott nekik segítő kezet – fogadta be a 3 év alatti gyerekeiket az óvodába –, amikor a legnagyobb szükség volt rá.
– 20-30 évvel ezelőtt óriási probléma volt a bölcsődei helyek hiánya. A helyzet azóta enyhült, de nem oldódott meg.
– Áthidalhatatlan problémát jelentett régebb a bölcsődei helyek hiánya, mert a társadalom, így a fiatal családok sem álltak gazdaságilag olyan szinten, hogy meg tudják fizetni a dadust. Így, kis túlzással, én minden ősszel síró, kétségbeesett anyukákkal szembesültem, akik nem tudtak mit kezdeni a 3 év alatti gyerekeikkel.
Mindkettő nehéz feladat volt. Én anyaként nem tudtam megtenni, hogy engedem elmenni a fiatal anyákat.
– Ezt a gondot orvosolta az RMDSZ által elindított bölcsődeépítési program. Megoldották azt is, hogy a bölcsődéket ne a helyi önkormányzatok tartsák fenn, hanem a Tanügyminisztérium fejpénz alapján finanszírozza a bölcsődék fenntartását.
– Mindkét lépés sokat javított ezen a helyzeten. Amíg a bölcsődék az Egészségügyi Minisztériumhoz tartoztak, addig az elsődleges szempont a gondozás volt. Jogilag sem létezett nevelői állás, csak gondozói. Most ez teljesen megváltozott.
Ezzel párhuzamosan elkezdődött a bölcsődei oktató-nevelő személyzet felkészítése is. Már nem csak óvónéniket képeznek, hanem külön, szakirányú oktatásban részesülnek azok a pedagógusok, akik bölcsődékben szeretnének elhelyezkedni. Kár, hogy leállították ezt a programot. Van egy jól kidolgozott terv, elindult a szakmai felkészítés, igény van rá a szülők részéről, aztán mégsem folytatják a bölcsődeépítést. Érthetetlen.
– Ma is ekkora mentőövet jelent egy bölcsőde?
– Igen, kimondhatatlanul sokat. Akinek vissza kell mennie a munkahelyére, annak meg kell oldania a gyerekfelügyeletet. Vagy dadussal, vagy nagymamával, vagy bölcsődével. A szülők részéről ma már elvárás, hogy legyen korszerű, jól ellátott bölcsőde a közelében. Az államnak viszont kötelessége biztosítani azokat a körülményeket, amelyek a nyugodt, kiegyensúlyozott munkavégzést lehetővé teszik.
Csoportok indításáért, fejlesztő eszközök vásárlásáért, felújításért, bővítésért, szakemberek felvételéért. Jelenleg azért is, hogy épülhessenek bölcsődék az országban. Kell a józan ész a kormányba, hogy meghallja, és felerősítse a választópolgárok hangját.
– Miben különbözik az óvodás gyerekkel való foglalkozás a bölcsődés gyerekkel való foglalkozástól?
– Egy bölcsődében sokkal jobban az egyéni igényekre kell fókuszálni. Fontos, hogy minden csoportnak meglegyen a játszótere külön, és az altató, pihenő terme külön. Ilyen korú gyerekeknél még nem lehet behatárolni, hogy mindenki ugyanakkor aludjon. Ha egy kisebb gyereknek nagyobb az alvásigénye, akkor őt le kell fektetni, míg a többiek tudnak külön játszani a másik teremben.
Ez csak rendeltetésszerűen erre a célra tervezett épületekben valósítható meg. A mostani bölcsődékben ez folyamatos kihívást jelent.
A bölcsisek étkeztetése is más ütem szerint történik. Ők gyakrabban esznek, más minőségű, más állagú ételeket kapnak.
A kicsik 3 éves koruk körül kerülnek a fejlődésben olyan szintre, hogy igénylik a közösséget. Addig nekik nincs szükségük társaságra ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A bölcsődékben emiatt kisebb létszámú csoportok vannak, ahol több lehetőség van az egyéni foglalkozásra.
Az óvodában viszont már közösségi nevelés is történik, ami azt jelenti, hogy a csoportokhoz is igazodniuk kell. A három év fölött gyermeket már lehet ilyen irányba terelgetni.
„Volt olyan időszak is, amikor a járássegítő az én igazgatói irodámban volt. Amikor a kisgyerek elfáradt, és akadályozta volna a nagyobb óvodástársakat, akkor behozták hozzám az irodába. Mi ketten szépen elboldogultunk ott”.
(X – fizetett hirdetés)
Készült az RMDSZ megbízásából, MFC-azonosító: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.