A marosoroszfalui rendőrőrsöt riasztotta egy helybéli férfi még szeptember 28-án, hogy lánya, a 14 éves Dima Theodora Maria elindult az iskolába, és azóta nem tért haza.
A Maros megyei diákok nagy része az elmúlt tanévben is sokat járt az „iskola mellé”. A tanfelügyelőség éves jelentése szerint a tanulók összesen több mint 2 millió 380 ezer hiányzást gyűjtöttek össze a két félév során. Az is kiderült, hogy melyek a „leglógósabb” tanintézetek.
A Maros Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség állásbörzét szervez pénteken, amelyre elsősorban fiatal végzősöket várnak.
Három mezőbándi fiatalember a gyanú szerint hat szarvasmarhát lopott el folyó év januárja és októbere között a Mezősámson községhez tartozó Édeságtelepről, a Mezőbándhoz tartozó Drekulyatelepről és a Mikefalva községi Désfalváról.
Eltűnt nő kereséséhez kéri a lakosság segítségét a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Október első hetében mintegy ötezer esetben jelentettek légúti megbetegedést és tüdőgyulladást Maros megyében.
Több mint ötmillió szál cigarettát, 2,5 tonna dohányt és a dohány feldolgozásához szükséges műszereket foglalt le a rendőrség. A legnagyobb mennyiségű illegális árut Maros megyében kobozták el a hatóságok.
Harminc Maros megyei termelő és alkotó vett részt a Budapesten megtartott Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). Az RMGE–Maros immár hatodszorra kap meghívást a kiállításra.
Sikeres volt Marosszéken a kormány által kezdeményezett, paradicsomtermesztőket támogató program – vélekedett Ioan Rus, a Maros Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetője.
Az oktatási minisztérium olyan törvénytervezetet terjesztett elő, amelynek értelmében a Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó teljes egészében átvenné a tankönyvek kiadását jövőtől. A tankönyv-előállítás államosításának tervét a tanügyminiszter is megerősítette. Vélemények következnek.
Elkészült az intelligens megyék térképe, amelyre Maros megye csak azért került fel, mert Dicsőszentmártonban költséghatékony és környezetbarát közvilágítást működtetnek. Mit fed a smart city kifejezés, miért jó, ha ilyen településen élünk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Megyékre lebontva Közép-Erdélyben – beleértve Székelyföldet is – található a legtöbb „erős” cég. A Ziarul Financiar gazdasági napilapban jelent meg a Creditinfo România felmérése.
Egy ember meghalt és kettő súlyosan megsérült hétfő reggel Maros megyében, Héjjasfalva és Szederjes között, amikor egy haszongépjármű egy személyautóval ütközött – jelenti az Agerpres hírügynökség.
Az ideiglenes lakhely ott van, ahol azt az állampolgár megjelöli tartózkodási helyeként, és ez más, mint az állandó cím – írja elő a vonatkozó jogszabály, s ha már a jogszerűségnél tartunk, íme, a hivatalos eljárása az ideiglenes lakcím megszerzésének.
Örökre eltiltották a papságtól Cristian Pomohaci volt székelymosoni ortodox papot, aki laikus teológusként tevékenykedhet a továbbiakban.
Egyelőre nincs vége a több mint másfél éve tartó kanyarójárványnak. Ez derül ki a legutóbbi, múltheti adatokból: Maros megyében húsz új fertőzéses esetet azonosítottak.
Teherautóval ütközött szombat reggel Szászrégennél a Marosvásárhely és Déda között közlekedő, 4542-es számú személyvonat. A mozdonyvezető és egy utas orvosi ellátásra szorult – közölte a román állami vasúttársaság (CFR) Facebook-oldalán.
Noha esténként hűvös időt mondanak a hét végére, azért mi székelyek tudjuk, a hideg ellen lehet védekezni, ezért a hőmérséklet senkit se tántorítson el a szabadtéri rendezvényektől. Íme, a Székelyhon hétvégi programajánlója.