
Mintegy ötezer gyerek vesz részt a korisuli programban
Fotó: Pinti Attila
Székelyföld az egyik jégpályákkal legsűrűbben benépesített térség lett az elmúlt időszakban – jelentette ki Tánczos Barna, a magyar állam által támogatott Székelyföldi Jégkorong Akadémiát (SzJA) működtető Mens Sana Alapítvány elnöke. Az akadémia vezetősége az elmúlt idény mérlegéről, illetve a tervekről beszélt hétvégi sajtótájékoztatóján.
2018. május 06., 12:312018. május 06., 12:31
2018. május 06., 16:272018. május 06., 16:27
A csíkszeredai Molnár Lajos Műjégpályán Tánczos Barna elmondta: Székelyföldön, egy 100 kilométeres körzetben ősztől nyolc műjégpályán lehet jeges sportokat űzni és egy további pálya létesítése van folyamatban.
Utóbbin a következő hetekben lesz próbaüzem, majd ősztől teljes kapacitással fog működni. Erre nagy szükség lesz, mert a régebbi gyergyószentmiklósi műjégpályát a tervek szerint felújítás miatt egy időre bezárják majd.
Tánczos beszámolója szerint jó ütemben halad a csíkkarcfalvi metodikai és egészségügyi központ felépítése, és tervezik a felcsíki kollégium építését is.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia elnöke hangsúlyozta,
Minden központban folyik korcsolyaoktatás,
Nagy Attila, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a következő idénytől a Magyar Jégkorong Szövetséggel (MJSZ) együttműködve belső minősítési rendszert alakítanak ki az edzők számára, és a megszerzett minősítéseknek megfelelően alakítják a szakemberek bérezését.
Az igazgató elmondta:
Az elmúlt idényben a SZJA támogatta az ifjúsági csapatok magyar bajnokságban való részvételét, ez folytatódik a 2018/19-es idényben is. Elhangzott, hogy jó úton halad az U23-as korosztályú együttes létrehozása, már elkészült egy elméleti lista azokkal a játékosokkal, akik ebben a csapatban szeretnének játszani. Megtudtuk, hogy egy új kapusedző fog dolgozni a jégkorong akadémiánál, erre a Csíkszeredai Sportklub korábbi szlovák hálóőrét, Stanislav Kozuchot kérték fel.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!