Egy román állampolgár is megsérült a pénteken Stockholmban történt tömeges gázolásban - közölte szombaton az Agerpres hírügynökséggel a külügyminisztérium.
Magánkórházakban megszokott körülményeket tudnak biztosítani az újszülötteknek a sepsiszentgyörgyi kórház pénteken átadott neonatológiai osztályán.
A magyarországi Nagy Csaba tárogatóművész tart rendhagyó tanórákat áprilisban a Csíki-medence diákjainak a Rákóczi Tárogató Egyesület és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége közös szervezésében.
A székelyföldi fiatalok példaképei legtöbb esetben a hétköznapi életből ismert személyek, a vizsgált iskolások 42,9 százaléka az apjára vagy az anyjára szeretne hasonlítani felnőttkorában – ez derült ki egy tavalyi kutatásból, amelyben 1824 tanuló vett részt.
Botrányba torkollt a sepsiszentgyörgyi általános állásbörze: megrohamozták azok a szociális segélyből élők, akik nem munkát, hanem csak igazolást, vagyis „pecsételni” szerettek volna.
Minél több a Dan Tanasă vezette egyesület által megnyert per a székelyföldi önkormányzatok ellen, annál nehezebb lesz a magyarság számára kedvező döntést elérni a hasonló ügyekben. Cikkünkben az egyesület tevékenységét vázoljuk.
Kövenként lopkodják szét és adják el a víz alól előbukkanó Bözödújfalu maradványait. A közvélemény szerint kegyeletsértés, ami a negyedszázada elárasztott településsel történik.
A Hargita Megyei Fogorvosi Kamara értesítése szerint április 8-án, szombaton és 9-én, vasárnap Arros Réka fogorvos látja el a fogászati sürgősségi ügyeletet Csíkszeredában.
Az Erdélyi Motorkerékpálosok, azaz a magyar pálos rend motoros szerzetesei úgynevezett szezonnyitó motoráldásra hívják a motorosokat virágvasárnap a Tolvajos-tetőre.
Jogerősen pert veszített a Csíki Vadász- és Sporthorgász Egyesület Balázs Emese tulajdonossal szemben, így a horgászok az egyesület által kiállított engedéllyel nem horgászhatnak többé az Olt szécsenyi holtágánál.
Rendkívüli tanácsülést tartott Csíkszereda önkormányzati képviselő-testülete. Többek között elfogadták az éves költségvetés negyedévenkénti elosztását, illetve meghatározták a város közigazgatási területén található telkek minimális haszonbérleti díjait.
A rendszerváltozás előtt Romániában hivatalosan nem léteztek sem fizikailag sem mentálisan sérültek. Az idő múlásával azonban egyre több különleges bánásmódot igénylő emberről lehetett tudomást szerezni, így 1996-ban életre hívták az Esély Alapítványt.
Ismét a komolyzenéé a főszerep április 7-től péntekenként a Duna Televízióban, ekkor indul ugyanis a Virtuózok harmadik évada.
A stockholmi rendőrség beszámolója szerint egy jármű hajtott a tömegbe egy forgalmas utcán a svéd fővárosban. Az elsődleges információk szerint hárman meghaltak. Egy embert őrizetbe vettek.
A fizetésképtelenség megelőzésében segíti a háromszéki kisvállalkozókat a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Öncsonkításra utaló nyomokat fedeztek fel két diákon a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában, a fiatalok saját karjukon ejtettek vágásokat, állításuk szerint lelki problémák miatt. A hatóságok szerint az eset nincs összefüggésben a Kék bálna önpusztító játékkal.
Minden marosvásárhelyi tanintézetnek jut pénz kisebb-nagyobb felújítási munkálatra abból a húszmillió lejből, amelyet az oktatási intézmények, óvodák és bölcsődék fejlesztésére szavaztak meg a város idei költségvetéséből.
Elkészítette az energiaügyi minisztérium azt a határozattervezetet, melynek alapján kifizethetik a ratosnyai vízerőmű megépítéséhez szükséges erdőket. Hatszor többet adnának értük, mint hat éve.
A hagyományhoz hűen virágvasárnap 18 órától lesz látható a zenés, táncos passiójáték a csíksomlyói kegytemplom előtti téren a Passió Csoport előadásában.