Több rendezvénnyel is tisztelegnek a magyar líra előtt Csíkszeredában a magyar költészet napja alkalmából. A szervezők szavalóversennyel, versnapi városköszöntővel és megzenésített versekkel várják az érdeklődőket.
Első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság pénteken a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit.
Negyvenezer éves mamutkölyök, óriási kardfogú tigris, rövidorrú hiéna és rénszarvas is látható lesz péntek délutántól a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban, ahol 18 órakor megnyitják a Magyar Természettudományi Múzeum Jégkorszak című kiállítását.
A Tudományos Diákköri Konferenciát (TDK) április 10-11. között tartják idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán.
A híres Szászcsávási Zenekar előadására ropják a táncot hétfőn este a székelykeresztúri kultúrotthonban. A Pipacsok Néptáncegyüttes táncosai mellett fellép a Cickom énekegyüttes és a Lelkes zenekar is, illetve uruguayi és argentín fiatalok előadását is láthatják a keresztúriak.
Tavalyi tevékenységéről, illetve az idei tervekről is beszámolt a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás csütörtök esti közgyűlésén. Szó esett az elvesztett, községi utak felújítását célzó pályázatukról is.
Feladta magát pénteken a rendőrségen a támadó, aki csütörtök este több szúrással is megsebesítette Máréfalva polgármesterét.
Balánbánya lehetséges fejlesztéséről tárgyalt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Iojiban Gheorghe, a település polgármestere.
Többnyire a tanintézetekhez kapcsolódó egyesületek és egyházi, szociális szervezetek számára ajánlják fel sokan a jövedelmadójuk két százalékát Csíkszéken, tudtuk meg Mituleci Katalintól, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezetőjétől.
Csíkszereda utcáin és közterületein folytatják a portalanítást, lomtalanítást Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának megbízásából a hulladékgazdálkodásért felelős Eco-Csík Kft. munkatársai.
A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia április 5-én kiadott sajtónyilatkozatában az ország katolikus főpásztorai nehezményezik mindazokat a lépéseket, amelyeket a hatóságok az intézmény vezetősége, a tanári testület, a diákok és szüleik ellen tettek.
A rendszerváltozás előtt Romániában hivatalosan nem léteztek sem fizikailag sem mentálisan sérültek. Az idő múlásával azonban egyre több különleges bánásmódot igénylő emberről lehetett tudomást szerezni, így 1996-ban életre hívták az Esély Alapítványt.
Beavatkozásra van szükség a 13A jelzésű országút egy szakaszán Csíkszereda és Szentegyháza között, hogy megállítsák a további omlást – a másfél kilométeres útszakaszt támfalakkal vagy betoncölöpökkel támogatnák meg.
Az Egyesült Államok masszív rakétatámadást intézett manőverező robotrepülőgépekkel péntek hajnalban a szíriai Homsz egyik légibázisa ellen, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért, amelynek elkövetésével a damaszkuszi rezsimet vádolják.
Hargita megye több településén is havazik, a Hargitafürdő felé vezető úton télies körülmények között zajlik a közlekedés – számolt be az Agerpres hírügynökségnek Adrian Pănescu prefektusi szóvivő.
Nem a székelyföldi románok érdekeit védi, hanem a magyarság jogait sérti a magyar intézmények ellen indított perei nyomán közismertté vált Dan Tanasă – jelenti ki Árus Zsolt.
A családon belüli erőszak olyan „láthatatlan probléma”, amelynek valós nagyságát még megbecsülni sem lehet – hangzott el a rendőrség, a gyermekvédelmi, valamint a közegészségügyi igazgatóság, illetve a Szent Ferenc Alapítvány közös csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Több késszúrással megsebesítették csütörtökön Máréfalva polgármesterét, Kovács Imrét, aki egy törvénytelenül legeltető juhász ellen próbált fellépni. Az elöljáró többszöri lakossági bejelentés nyomán ment ki a helyszínre.
Rendet, rendet, rendet – kiáltotta az a több mint ezer személy Gyergyószentmiklóson, akik a közbiztonságért szervezett tüntetésre gyűltek össze a művelődési ház előtt. A lakosság soraiban volt több kárvallott, illetve jelen voltak a rendőrök, tűzoltók, mentősök és a Gyergyói-medence polgárőrei is.