Negyedik alkalommal rendezi meg a háromhetes intenzív fejlesztőfoglalkozást Csíkszeredában a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet és a magyarországi Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete mozgássérült gyerekek és felnőttek számára.
Hargita megyében az óvások után a vizsgázók 62,63 százalékának sikerült hatos feletti átlagot elérnie az érettségin. Udvarhelyszéki iskolaigazgatót kérdeztünk arról, hogy miként vélekednek a diákok teljesítményéről.
Turisztikai egységeket ellenőrzött – és bírságolt – a Kovászna megyei fogyasztóvédelem.
Szerdán történik meg a kilencedik osztályba jelentkezők számítógépes elosztása a tanügyminisztérium ütemterve értelmében.
Maros megye utcáin alig lehet látni elektromos meghajtású autókat, legalábbis egyelőre. Ennek egyik oka a töltőállomások hiánya, amelyet 2020-ig megoldani kíván a romániai piacon jelen levő két cégcsoport: 40 egységből álló elektromos autó töltőhálózatot fejlesztenek ki.
Két dicsőszentmártoni férfit, egy 20 és egy 31 évest gyanúsítanak azzal, hogy az elmúlt hét péntekén kiraboltak egy 83 éves dicsőszentmártoni férfit.
Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az Eurotrans Alapítvánnyal együttműködve honosítási kiszállást szervez Csíkszentsimonba.
Tartsák szem előtt a székelyföldi, háromszéki építészeti örökséget, a hagyományos, jellegzetes faluképet a 21. századi elvárások, modernizációs törekvések mellett – javasolja az önkormányzatoknak Kovászna Megye Tanácsa.
Kilenc évvel ezelőtt négy gyerekkel kezdte a Telefonos Szeretetszolgálat a gyerektáborok szervezését, igaz, akkor csak félnapos kiránduláson vehettek részt a kicsik. Azóta ötnaposra bővült a program, és idén már negyven rászoruló gyereknek biztosítanának ingyenes táboroztatást.
Az esetek nyolcvan százalékában hatékonyan tudtak segíteni a fogyasztóknak – mutatta be féléves mérlegét a Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. A beérkezett csaknem ezer panasz kivizsgálása mellett tematikus ellenőrzéseken is részt vettek.
Mit kell tudni az ártámogatott gyógyszerekről, illetve mire kell figyelnie a betegnek a kiváltásuknál – többek között erről beszélgettünk Duda Tihamérral, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatójával.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
Az óvások után 1,5 százalékkal nőtt az érettségi átmenési aránya országos szinten, a vizsgázók 72,9 százaléka vette sikeresen az akadályt, ami jóval több, mint az elmúlt években.
Az igaz ember hitből él mottóval szervezte meg idén az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetsége a bonyhai nyílt családi napot.
A Maros és Szeben megyei önkormányzatok együttműködése során európai uniós pénzalapokból tervezik felújítani a Segesvár és Szentágota közötti 106-os jelzésű megyei utat.
Javában zajlanak a kárfelmérések az utóbbi évek egyik legnagyobb széldöntése nyomán, amely főként az alcsíki erdőket érintette: június 26-án a becslések szerint közel 19 ezer köbméter fát döntött ki a szélvihar. A szakemberek szerint a végső leltárnál ennél csak több lehet.
Elsőbbségadás nélkül mellékutcába térő szekérnek ütközött egy motorkerékpár hétfő délután Madéfalván. A balesetben hat személy – köztük három gyerek – megsérült.
Mindig szoktak látni vadnyulakat, de találkoztak már rókával, szarvassal, farkassal, őzzel, hiúzzal és medvével is – mesélte érdeklődésünkre Imre István, a csíkszeredai Gentiana Természetjáró Egyesület egyik alapítója. Mégsem ezektől az állatoktól tartanak a legjobban.
A csíkszeredai Szent Ágoston-plébániatemplomban mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét vasárnap Bojtor Attila György, akit június 29-én Jakubinyi György érsek szentelt áldozópappá Gyulafehérváron. Az ünnepi szentmise után beszélgettünk a fiatal lelkipásztorral.