Több mint 90 településen volt szükség a katasztrófavédelem közbelépésére Romániában az elmúlt 24 órában, miután heves zivatarok, felhőszakadások pusztítottak az ország csaknem felében. Brăilán újabb halálos áldozatot is követelt az ítéletidő.
Hamisnak bizonyuló bombariadó volt szerda reggel a kolozsvári repülőtéren – tájékoztat az Agerpres.
Fokozott légköri instabilitásra és nagy mennyiségű csapadékra vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az ország 23 megyéjére és a fővárosra.
A rendszerváltás utáni fiatal, demokratikus román állam komolytalan hozzáállása miatt a kommunizmusban történt államosítások végleg megtéríthetetlennek látszó károkat okoztak azoknak, akik ennek a szenvedő alanyai voltak.
A FrieslandCampina tejfeldolgozó cég egyike a legnagyobbaknak a világ tejfeldolgozói közül. A holland szövetkezeti társulás romániai üzletpolitikája – támogatni a helyi tejtermelő farmokat, a helyi tejet helyben feldolgozni és a helyieknek értékesíteni.
Az alaptól építtetné újjá a Hargita megyei önkormányzat a Homoródszentmárton–Homoródkeményfalva, Homoródszentmárton–Homoródalmás, valamint a Kobátfalva és Firtosmartonos közötti utat.
Erdély a második legelőnyösebb régió, Csíkszereda pedig a harmadik legelőnyösebb megyeszékhely zöldövezetek, illetve sport- és kulturális létesítmények szempontjából a Storia.ro ingatlanközvetítő portál legújabb felmérése szerint.
A kihalófélben lévő mesterségek közé tartozik a zsindelykészítés, amelyet Székelyvarságon mára már csak tíz-tizenöt mesterember űz, hiszen nemcsak a kereslet csökkent, de nincs elég alapanyag sem. Faludi Zoltán zsindelykészítő mesterrel beszélgettünk.
Parlamenti szereplésének számával fényezi magát Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártja Maros megyei képviselője. Az általa közzétett számok alapján Paşcan a térség legaktívabb képviselője, tevékenysége azonban nagyrészt a magyarellenes állásfoglalásokból merült ki.
A Kovászna megyei hatóságok 600 olyan gyereket azonosítottak – nagy részük vidéki –, akik nincsenek beoltva kanyaró ellen. A szakemberek úgy döntöttek, hogy hét oltóközpontot hoznak létre Háromszéken.
Hagyományteremtéssel, sport- és kulturális rendezvényekkel ünnepel Székelykeresztúr a július 31. és augusztus 5. között zajló Kistérségi napokon és Petőfi-héten. A programsorozat egyik különlegessége a Gyárfás-kúriánál tartandó közös vacsora, amelyen a költő utolsó, keresztúri estéjét id&e
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
A székelyudvarhelyi zöldségpiacon idén is a tavalyi árakon lehet megvásárolni az idényzöldségeket és -gyümölcsöket. Mivel kedd a legforgalmasabb piaci nap, kilátogattunk a vásártérre a kínálat iránt érdeklődni.
Megtörtént az első árverés az egykori csíkdánfalvi, fekete kerámiát gyártó üzem és a szövöde épületeinek eladása érdekében, de nem volt érdeklődő. Emiatt a kikiáltási ár csökken, a község vezetősége pedig új értékbecslést szeretne készíttetni.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődik el szerdán délben az EMI-tábor. Ezúttal kevesebb politikussal, de annál több kulturális és ismeretterjesztő programmal találkozhatnak a résztvevők a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél.
Csalással gyanúsítják azt a 19 éves fiatalt, aki lebukott Bukarestben, amint éppen hamis belépőket árult az Untold fesztiválra – írja az Agerpres hírügynökség.
Gyergyószentmiklós legidősebb civil szervezete fennállásának 125 éves évfordulóját ünnepli hétvégén. Az Ipartestület Férfikara július 29-én jubileumi koncertre várja a gyergyószékieket, a dalos férfiakkal együtt ünnepelnek testvérkórusok is.
Noha a diákok még javában élvezik a vakációt, alig másfél hónap múlva ismét becsengetnek a tanintézetekben. Szeptember 11-én, hétfőn kezdődik a 2017–2018-as tanév, amely 167 tanítási napot, azaz 35 hetet foglal magában.
Keddtől lehet benevezni a Kovászna, Hargita és Maros megyék tanácsai, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ által harmadik alkalommal meghirdetett Székelyföldi Fotó Biennáléra.