A néptáncolás víg dolog, amit a gyermekek nagyon szeretnek, ugyanakkor hozzájárul a székely öntudathoz – véli Borbáth István Ágoston, a Labdarózsa néptáncegyüttes egykori vezetője. Csíkszentmártonban megszűnt a néptánccsoport.
Rozsnyón állították ki a világszenzációnak számító erdővidéki masztodon csontváz-részletet. A „2017 a Turizmus éve Háromszéken” nyitókonferencián merült fel, hogy az őselefánt csontvázat „haza kell hozni”, és kihasználni, hogy valódi turisztikai attrakciónak számít.
Első alkalommal finanszíroz román nyelvű színházi előadásokat Csíkszereda önkormányzata. A Luceafărul elnevezésű programsorozatban négy vendégelőadást lehet megtekinteni.
László József ifjú filmes szakember, aki operatőrként eseményekre, sajtótájékoztatókra járt, de nem elégítette ki a rohanó tévés filmezés, és valami újba vágta fejszéjét.
Színészekkel lehetett kávézni, ruhatárba, öltözőbe bekukkintani. Mosolygós maszkok készültek és jelmezekbe fotózkodhattak a gyerekek, a most készülő új előadás díszletében a hang és fénytechnikával is megismerkedhettek az érdeklődők hétfőn.
Az örmény kereskedők boltjánál, a vasajtóhoz dőlve jólesett melegedni a nyári fürdés után a hideg vizű patakból kilépve – hangzott el a Szépvízi örmények című kötet bemutatóján, amelyen szó esett a település struktúrájáról, építkezési szokásairól.
Költői esttel, arcképcsarnok avatással, kosárlabdameccsel ünneplik a színház világnapját Marosvásárhelyen, de aki óhajtja, az egész éjszakát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban töltheti, ahol programkavalkáddal szolgálnak alvás helyett.
Vasárnap délután nyitják meg Szépvízen a Szent László emlékévet. A szentmise után a Szent László római katolikus templomban bemutatják Gál Hunor szépvízi születésű, Gyergyószentmiklóson szolgáló örmény katolikus plébános falu múltját felelevenítő kötetét.
A Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév méltó felvezetése volt a budapesti Nemzeti Színház által az író szülőfalujában, Farkaslakán kedden este bemutatott Vitéz lélek című előadás.
A színházi világnap alkalmából szélesre tárja kapuit a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház – március 27-én, hétfőn egész napos kínálattal várja az érdeklődőket. A nyílt napnak is titulálható eseményen gyerekek, felnőttek betekintést nyerhetnek a színház működésébe.
Emberek, akik vágyódnak valamire, valahová – dióhéjban erről szól Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája, amelyet március 31-én mutat be a Csíki Játékszín. A darab nem csupán emberi sorsokat sorakoztat fel, hanem egyetemes érvényű kérdéseket is feltesz.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Nem kényeztették el szerepekkel, sokáig kézzel-lábbal kellett csápolnia a színpadon, hogy észrevegyék, most pedig húsz egyéni díjjal büszkélkedhet. B. Fülöp Erzsébet egy hete Kemény-díjat vehetett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház „71. születésnapján”.
A mi alapvetően prűd társadalmunkban keveset beszélünk a testről, annak szabadságáról, így igazán érdekesnek tűnhet a végzős színésztanoncok legújabb bemutatója. A Gáspárik Attila által rendezett Mikvé című előadás az ortodox zsidó nők rituális fürdőjéről szól.
Aki nem látott még lövészárkot, jöjjön a múzeumba! – javasolja Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója egy olyan kiállítás kapcsán, ahol testközelbe kerül az első világháború.
A kortárs fotográfia, a képzőművészeti játék és kísérletezés témáiba kaphat bepillantást az, aki ellátogat a művelődési házba, ahol a Partiumi Keresztény Egyetem reklámgrafika szakos hallgatóinak anyagaiból nyílott kiállítás.
Mohay Tamás néprajzkutató, szociológus Istennek kincses tárháza... című könyvét mutatták be csütörtök délután a csíkszeredai Lázár-házban Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében.
Az antant és az Osztrák-Magyar Monarchiát is magában foglaló központi hatalmak háborús propagandájáról, valamint a lövészárokéletről szerezhetnek ismereteket azok, akik megtekintik a Tarisznyás Márton Múzeumban pénteken megnyíló új kiállítást.
A lengyel–magyar barátság jegyében és eredményeképpen nyitották meg március 15-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban a Bem–Petőfi-körképként is ismert Erdélyi panoráma kiállítást.