Megerősítette az első Hargita megyei koronavírus-fertőzést csütörtöki közleményében a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították, jelenleg orvosi felügyelet alatt van.
Székelyudvarhely is rendelkezik már koronavírustesztek elvégzéséhez szükséges laborműszerrel, jövő héttől kezdődhetnek el a helyi tesztelések. A városi kórház több lélegeztetőgépet is kapott magánvállalkozók adományaiból, illetve védőfelszerelések is érkeztek az egészségügyi intézménybe.
278 új koronavírusos esetet jegyeznek az országban a csütörtöki, legfrissebb adatok szerint. Újdonság, hogy ismét közlik megyei bontásban a fertőzöttek számát, ami Hargita megye esetében még nem tartalmazza az – információink szerint – megerősített etédi fertőzést.
A koronavírus-járvány ugyan egyelőre nem érte még el Gyergyószéket, de a vele járó bizonytalanság az itteni nagyközségekben és Borszéken is érezhető. Van, ahol egyelőre még minden megy az eredeti tervek szerint, de máshol már óvatosabbak, nem láthatják előre, hogy mi lesz pár hónap múlva.
Kik esetében végeznek koronavírusteszteket, és kiknél nem? Milyen típusú tesztelési lehetőségek vannak? Mennyi időt kell várni egy-egy teszt eredményére? Egyáltalán hogyan zajlik a tesztelés? Hogyan áll ezek tekintetében Székelyföld? A kérdések mindegyikére választ adunk.
Elhunyt férfi családtagjánál igazolták Hargita megyében a koronavírusos fertőzést – érkezett a hír több forrásból is, hivatalos bejelentés azonban nincs.
Többféleképpen is értelmezhető a kórházak besorolására és a koronavírusos betegek ellátására vonatkozó egészségügyi minisztériumi rendelet, ezért Székelyudvarhelyen Hargita megye prefektusától kértek tájékoztatást szerdán.
Elhunyt újabb hat, koronavírussal diagnosztizált személy. Ezzel 92-re emelkedett a COVID-19 járvány halálos áldozatainak száma Romániában – közölte szerda este a Stratégiai Kommunikációs Csoport. A hat elhunyt személy egyike Kovászna megyei.
A vidéki lakosság túlnyomó többsége megértette az otthonmaradás fontosságát és tiszteletben is tartja a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott intézkedéseket, kivételek azonban több településen is vannak. A községek csendessé váltak, pánikhangulat azonban sehol sem érzékelhető.
Kimutatták a koronavírus-fertőzést szerdán a marosvásárhelyi járványkórházban dolgozó két egészségügyi asszisztensnél.
Gyergyószentmiklós legidősebbjeihez juttatta el a városháza az önkéntesek által készített első száz darab védőmaszkot. A polgármesteri hivatal felmérése szerint Gyergyószentmiklóson a 65 évet betöltöttek száma 3750, valamennyiük számára védőmaszkot biztosítanak.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Három, korábban koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személyt gyógyultnak nyilvánítottak és hazaengedtek a sepsiszentgyörgyi kórházból. Az elmúlt egy nap alatt egyébként közel nyolcszáz személy esetében ért véget a lakhelyi elkülönítés Háromszéken.
Egy hete tették közzé a felhívást, és már 54 ezer lej folyt be a gyergyói római katolikus esperesség felügyelete alatt létrehozott segélyalapba. A kezdeményezés célja, hogy a gyergyószentmiklósi kórháznak és mentőszolgálatnak szükséges eszközöket, fogyóanyagokat vásároljanak.
Helyi vállalkozók kezdeményezésére vásároltak három lélegeztetőgépet a székelyudvarhelyi városi kórház javára: a berendezések szerdán érkeztek meg Mexikóból.
Marosvásárhelyen naponta 11-13 óra között több lakónegyedben olyan zsongás és mozgás van, mintha nem lenne szükségállapot és nem lenne komoly okhoz kötve a kijárás.
Egyszerre 250 templomharang szólalt meg Maros, Hargita és Kovászna megye számos településén szerdán 13 órakor. A kezdeményezés Marosvásárhelyen született, és a történelmi egyházak felkarolták azt, hogy lelki erősítést nyújtsanak azoknak, akik most munkájuk folytán nem maradhatnak otthon.
Továbbra is 142 személy tartózkodik karanténban Hargita megyében, a lakhelyi elkülönítésben lévők száma azonban a keddi 1957-ről 1875-re csökkent, illetve pénzbírságból is kevesebbet róttak ki a kijárási tilalom megszegése miatt.
A csíkszeredai Juventutti Alapítvány rendszeresen szervez adománygyűjtéseket a rászorulóknak. Eddig főként a nagyobb ünnepek (karácsony, húsvét) környékére időzítették a szegények felkarolását, a jelenlegi koronavírus-helyzetet szintén egyedülálló pillanatként kezelik.