Újraindul a hétvégétől az úgynevezett síbusz-járat Csíkszeredában, amivel Hargitafürdőre lehet eljutni – számolt be Facebook-oldalán Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt a 29 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombaton akarattal okozott tüzet egy hargitafürdői tömbházlakásban.
Először tűzoltópalackkal próbálta oltani a hargitafürdői lakástüzet az egyik önkéntes tűzoltó, majd társait is riasztva közösen nyújtottak segítséget. Mire a hivatásos tűzoltók kiértek a helyszínre, az önkéntesek már javarészt eloltották a lángokat.
Tűz ütött ki egy hargitafürdői tömbházlakásban, ám a lakóknak időben sikerült kimenekülniük az épületből, így senki sem sérült meg a szombat délutáni tűzeset során. A tüzet az előzetes vizsgálatok szerint szándékosan okozta a lakástulajdonos.
Gyalogost sodort el egy szabálytalanul előző jármű Hargitafürdőnél kedd délután, a férfit mentőautóval kórházba szállították, de szerencsére nem szorult ellátásra.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.