Közel 4800 bűncselekmény és majdnem 6000 sürgősségi eset, öt gyilkosság, 446 családon belüli erőszak, 95 súlyos és 379 enyhe közúti baleset, 391 tűzeset – mozgalmas évet tudhat maga mögött a Hargita megyei rendőrség és tűzoltóság.
A megnövekedett tesztelés hatására emelkedett a napi esetszám kedden Hargita megyében, de a korábbi, 300-at is meghaladó rekordértékek helyett ezúttal a kétszázat sem érte el.
A tanügyi tárca a napokban körlevelet küldött a tanfelügyelőségeknek és iskolaigazgatóknak, amelyben kéri, vegyék jegyzékbe az otthonoktatásban lévő tanulókat, jelentsék őket a gyermekvédelemnek és a rendőrségnek.
A Hargita megyei községek és városok 20 százalékában még 10 ezrelék fölött van a fertőzési ráta, emellett négyre nőtt azoknak a településeknek a száma, ahol 3 ezrelék alá csökkent a mutató értéke. A megbetegedések gyakorisága Csíkszeredában a legmagasabb.
A műtrágya rendkívüli drágulása miatt a gazdák idén nem fognak tudni elegendő mennyiségű tápanyagot használni a földeken, és az agrárszakemberek szerint emiatt – még kedvező időjárási körülmények mellett is – borítékolható a terméscsökkenés.
Rekordösszeggel számol Csíkszereda idei költségvetés-tervezete: a 276,2 millió lejes tervezett büdzséből 160,11 millió lej jut majd fejlesztésekre és beruházásokra, 116 millió pedig a működtetési és fenntartási költségek fedezésére lesz előirányozva.
Nyolc újabb székelyföldi település került vörös zónába, és öt községben esett határérték alá a mutató a székelyföldi megyékben a hétvége folyamán.
Régóta nem volt olyan alacsony a napi esetszám Hargita megyében, mint hétfőn, igaz, az elvégzett tesztek száma is érezhetően visszaesett a hétvégén. A kórházban ápoltak száma emelkedett, a fertőzöttségi arány viszont csökkent.
Romániában minden negyedik halálesetet a rákos megbetegedések okozzák, és ezek között a harmadik helyen van a méhnyakrák – hangoztatják a szakemberek, arra biztatva minden 25 évnél idősebb hölgyet, hogy évente egyszer végeztesse el a méhnyakrákszűrést.
A háziorvosok azt javasolják a betegeiknek, hogy amikor időpontot kérnek, őszintén mondják el, melyek a panaszaik, vagy ha hűléses – láz, köhögés, torokfájás – tüneteik vannak, negatív teszttel jelentkezzenek a rendelőben.
Magyar önkénteseket, azaz „népszámosokat” toboroznak a közelgő népszámlálás önkitöltős szakaszára. Ezek olyan személyek, akik jártasak az internet használatában, és vállalják, hogy saját online kérdőívükön túl másoknak is segítenek ezek kitöltésében.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Újból megszervezték a csíksomlyói sípályán a Hó Világnapját. Noha nemzetközileg január 17-én tartják a hó ünnepét, a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt halasztották az eseményt februárra. Vasárnap nem is volt gond az időjárással és a hóviszonyokkal.
Nehezen bomlanak le, és tele vannak az utcák egyszer használatos maszkokkal. Szakember szerint ez ugyanolyan hulladék, mint bármilyen más szemét, akár a papírzsebkendő, amit a szemetes kukába dobunk. Kórházban viszont veszélyes hulladékként kezelik.
Második gyalogtúráját szervezte meg szombatra a Főegyházmegyei Ifjúsági Lelkészség (FIF). Az indulási pont ezúttal Tusnádfürdő volt, a célállomás pedig a Szent Anna-tó.
A tervek szerint év végéig már lakhatóvá is tudják tenni a Hargitafürdőn épülő pálos kolostort. A magyar állam támogatásával készülő beruházást vendégek fogadására és az elcsendesedés helyeként szeretnék használni.
Hosszú évek alatt sem rendeződött a csíkszeredai központi park zöld fabódéinak jogi helyzete. A tulajdonos eladta volna a városnak, de a vásár elmaradt, mert végül nem tudta rendezni a telekkönyvezésüket.
A decemberben lezárult igazgatói és aligazgatói versenyvizsga után a januárban kezdődött második fordulóban sem jelentkeztek túl sokan az üresen maradt funkciókra a Hargita megyei iskolákban.
A Hargita megyei háziorvosi ügyeleti központokban dolgozó orvosok jelentős része is megkötötte a szerződést a koronavírustesztek elvégzésére, így sürgősségi esetekben már az esti órákban, illetve hétvégén is van lehetőség a tesztelésre.