Ünnep zajlott vasárnap a Gyilkos-tónál, zene, és énekszó töltötte be a teret, táncos lábak dobogtak a színpadon. A sokak által követett népművészeti sokadalom és vidámság mellett azonban számos égető probléma is felvetődött.
Több fontos búcsúünnep is zajlott Gyergyószéken az elmúlt hétvégén. Szombaton Kilyénfalván, a Mária Magdolna tiszteletére szentelt templomban tartották meg a búcsús szentmisét, ahol Ilyés Lehel gyergyóújfalvi segédlelkész volt az ünnepi szónok.
Ha egy fiatal rögtön az iskola után megy külföldre dolgozni, akkor minimális fizetésre számíthat, ellenben az, aki megtanulta valamennyire a szakmát, biztos, hogy magasabb bérezésben részesülhet – szól az intelem. Persze a háttérben ott van, hogy akár itthon is lehet maradni...
Kilencven éve, 1927-ben alapította meg Gyergyószentmiklóson a Kolping Legényegyletet néhai Márton Áron püspök, akkor még segédlelkész. A jubileumi évfordulót szombaton ünnepelte a Gyergyószentmiklósi Kolping Család Egyesület.
Új idők jöhetnek a fűtésszolgáltatás terén Gyergyószentmiklóson, amennyiben megkapja a város azt a remélt támogatást, amivel a fűtőmű fejlesztése megtörténhet – erről a lehetőségről hallhattak tájékoztatást az önkormányzati képviselők.
Soha ennyi pénz nem folyt be Gyergyószékre egyszerre, mint amennyit most költhetnek beruházásra az önkormányzatok, különösen Gyergyószentmiklós. A minisztérium finanszírozása által a 2017–2020-as időszakban ivóvíz- és szennyvízhálózatok, utak épülhetnek ki, középületek újulhatnak meg.
Nem elég az egyházak és az önkormányzat kapcsolatában az, hogy az önkormányzat pénztámogatást nyújt. Szorosabb együttműködésre lenne szükség – fogalmazott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Gyergyó térségben a legnagyobb kárt Újfalu, Szárhegy, Ditró és Bélbor községek erdeiben okozták az utóbbi időben tomboló szélviharok, de az érintett területeket kezelő erdészetek szerint a kár nem számottevő.
180 éves a Gyilkos-tó, amely a tényszerű feljegyzések szerint 1837 nyarán egy földcsuszamlás eredményeként keletkezett. Az évfordulót tánccal, zenével ünnepli a Hóvirág Néptáncegyüttes, a gyergyói népi emlékezet, a legenda, Eszter története elevenedik meg.
Hét személy ellen intézkedtek a csendőrök a gyergyószentmiklósi Vadász és Sporthorgász Egyesület embereivel közösen a Maros mentén és a Gyilkos-tónál történő, horgászokat ellenőrző akció során.
A riporter addig él, amíg mikrofon van a kezében – így gondolja ezt Csáky Zoltán, akit tévés személyiségként ismernek a magyar ajkúak. Nyaralni jött Gyergyószentmiklósra immár sokadszorra, de nem semmittevés az ittlét, kézben van a mikrofon, riport készül.
„Élettelen dolgokat kelt életre” a mozgás által a csíkszeredai Hátszegi Zsolt animátor, aki a szakma rejtelmeibe, a kreatív munkafolyamatokba is bevezet Mesterségem címere sorozatunk új részében.
Hazaért Neuburgból Gyergyószentmiklósra a két kerékpározó fiatalember. A város szárhegyi bejáratánál barátok, ismerősök fogadták a gyergyószentmiklósi Sánta Elemért és a Németországban élő, gyergyószentmiklósi származású Koss Zoltánt.
Hetek óta nem történt számottevő haladat a gyergyószentmiklósi aszfaltozott utak javítása terén. Számos kátyú tátong az utakon továbbra is. A legszembetűnőbben ez a Virág negyedben, a sugárúton látható, ahol a gödrök egy részét betömték, de maradt még bőven.
Lobogót tűzött ki egy mindössze harminccentis, földbe szúrt zászlórúdra, majd kétszáz méterre távolodott el tőle. Szélben és esőben centikre közelítették meg nyílvesszői a célpontot. A farkasbőrt viselő, rókaprémsüveges Mónus József íjász világbajnok a gyergyóiakat bűvölte el vasárnap.
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont ösztöndíjas nyári szakmai gyakorlati programokat hirdet gyergyószéki egyetemi hallgatóknak, függetlenül attól, hogy mely városban tanulnak.
Gyergyószentmiklós legelső emeletes, kőből épített házát menti meg az enyészettől az a kétéves felújítási munkálat, amelyre csütörtökön írta alá a szerződést Nagy Zoltán polgármester és Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Régió igazgatója.
Nemzeti identitásunkat csak akkor tudjuk igazából megőrizni, ha ismerjük történelmünket, múltunkat – fogalmaz Sorbán Attila Örs, a közelgő EMI-tábor főszervezője. A július 26–30. között Gyergyószentmiklóson megtartandó fesztiválon ezúttal erőteljesebben jelennek meg a nemzeti hagyományok.
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium végzős tanulója, Ambrus Dorottya érte el a legmagasabb átlagot az érettségin a gyergyószéki magyar tagozatos vizsgázók között.