
Megtépázta az erdőket a múlt szerdai szél
Fotó: Gergely Imre
Gyergyó térségben a legnagyobb kárt Újfalu, Szárhegy, Ditró és Bélbor községek erdeiben okozták az utóbbi időben tomboló szélviharok, de az érintett területeket kezelő erdészetek szerint a kár nem számottevő. Vaslábtól nem messze, Csík-magasán viszont messziről is jól látható a széldöntés nyoma.
2017. július 19., 20:182017. július 19., 20:18
2017. július 19., 20:192017. július 19., 20:19
Az egyik kárfelmérést még be sem fejezték, láthattak neki a következőnek – tudtuk meg a Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatalnál, illetve a Magánerdészeti Hivatalnál érdeklődve. Néhány napnyi különbséggel két szélvihar is tombolt a térségben, helyenként szemmel látható nyomot hagyva az erdőkben, más részeken szórványosan rombolt. A kárfelmérések még zajlanak, de azt már tudni lehet, hogy melyek a legjobban érintett területek.
„Főként az újfalvi és a ditrói erdőkben tarolt a múlt heti szélvihar és Tekerőpatakon is döntött ki fákat. Összesen mintegy 5 hektárnyi a masszív széltörés és van szórványos széldöntés is” – mondta el lapunknak Bajcsi István, a Gyergyószentmiklósi Magánerdészet vezetője. Mintegy 8–10 ezer köbméternyire becsüli az erdészet területén kidöntött famennyiséget. Hozzáteszi, a szórványos széltörés felleltározásához még idő kell, mert végig kell járni a területeket. A magánerdészet Gyergyószentmiklóson, Tekerőpatakon, Újfaluban és Ditróban adminisztrál erdőrészeket, összesen 23 ezer hektáron.
– mondja Bajcsi. Hozzáteszi: „Közelebbről még nagyobb széldöntés várható.” Megfigyelésre alapozza állítását, mint magyarázza, ciklikusan tombolnak vidékünkön a nagyobb erejű szélviharok. „Nagy széldöntés ezen a vidéken 1965-ben, 1978-ban, 1995-ben, 2004-ben volt, és figyelembe véve a ciklikusságot, most ismét várható” – mondja az erdészeti vezető, hozzátéve, az említett nagy széldöntésekben egyszerre több százezer köbméter fa károsodott.
Az utóbbi két alkalommal tomboló szél főként orotvai erdőkben pusztított nagy erőkkel, de szemmel látható a vihar nyoma a Súgó-barlang környékén is, a Tekerőpataki Közbirtokosság területén, ahol 1000–2000 köbméternyire becsülik a kidöntött fa mennyiségét. A Kilyénfalvi Közbirtokosságot is érintette a természeti csapás, de ezen a településen főként magántulajdonban lévő erdőrészeken döntött ki fákat a szél – tudtuk meg.
Az orotvai erdőrészben a múlt heti és az azelőtti szélvihar is jelentős károkat okozott
Fotó: Gál-Pál László
„Az erdészet megállapítja, hogy mennyi, szél által kidöntött fa van a területen, az értékesítés a tulajdonos dolga. Ami biztos, hogy
– mondja Bajcsi István. Hozzáteszi, mindenkinek érdeke, hogy újra erdősítve legyen a területe, de az már nem a tulajdonosoktól és nem is az erdészetektől függ, hogy milyen gyorsan tudják elszállítani, értékesíteni az erdőből a kidőlt fát, és ez függővé teszi az újratelepítés idejét. „Borzasztó nagy a bürokrácia. Miután az erdészet felméri a kárt, kiszáll az illetékes felügyelőség, leellenőrzi. Természeti csapás esetén az üzemtervtől el kell térni, az üzemterv-módosításhoz az erdészeti minisztérium jóváhagyása szükséges, és ott nehézkesen mennek a dolgok, így az értékesítésig még sok idő eltelik. Ha sokáig marad az erdőben a kidöntött fa, a tulajdonosnak minőségi kárt okoz, illetve bogártámadás veszélye léphet fel” – részletezi Bajcsi.
A Csomafalva, Alfalu, Remete, Szárhegy, Maroshévíz, Bélbor és Borszék erdeit, illetve Tölgyesen egy bizonyos erdőrészt adminisztráló Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal sem tartja jelentősnek a vihar okozta károkat. Melles Előd erdészeti vezetőtől megtudtuk, a bélbori részen a legszámottevőbb, mintegy 20 ezer köbméternyi, Szárhegyen, a güdüci részen 17 ezer köbméternyi, a remetei erdőkben pedig 1000 köbméternyi a szél által kidöntött fa mennyisége.
Ennek a területnek csak egy kis részét kezeli a Gyergyószentmiklósi Magánerdészet, egyetlen tulajdonossal vannak szerződéses viszonyban, akinek erdejében 1,8 hektárnyi a széldöntéses terület – tudtuk meg. A felcsíki tulajdonosok területeiről a gyergyói erdészeteknek nincsenek további adataik.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!