Hétfőn munkába állt Demeter Levente, Hargita megye új, megbízott főtanfelügyelője, azt követően, hogy elődje, Görbe Péter elérte a nyugdíjkorhatárt és kérte nyugdíjazását.
Kevesebb lesz a fogyasztás, így kisebbek lesznek a számlák, és mégis megfelelő meleg lesz a lakásokban – ezt várja a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltató azoktól a fejlesztésektől, amelyeket a nyár folyamán szeretne elvégezni. Ehhez a Hargita megyei önkormányzattól kap támogatást.
20-35 év közötti fiatal felnőtteket vár a FIF, vagyis a római katolikus Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség által szervezett szabadegyetem Gyergyószentmiklósra.
Hargita megyében az érettségizőknek csak a fele kapott átmenő átlagjegyet, és a megyében öt iskola van, amelynek egyetlen diákja sem ment át a vizsgán – írja az Agerpres hírügynökség.
Rosszabbak a tavalyiaknál az érettségi eredmények mindhárom székelyföldi megyében. Az elmúlt öt év legalacsonyabb átmenési arányát mérték országosan a vizsgasorozaton, az óvások előtti eredmények alapján.
Másodfokú árvízkészültséget rendelt el hétfőn délelőtt az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Erdély öt vízgyűjtő medencéjére – írja az Agerpres hírügynökség.
Megtörtént az első lépés több székelyföldi vasútállomás felújításának érdekében, megvalósíthatósági tanulmányok készülnek a szükséges munkálatokról. A Román Vasúttársaság európai uniós támogatásért folyamodik a költségek fedezésére.
Légköri instabilitásra, felhőszakadásra, jégesőre és viharokra vonatkozó elsőfokú riasztást adott ki hétfőn délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország hét megyéjére. A sárga jelzésű figyelmeztetés hétfőn este nyolc óráig érvényes.
Nincs vállalkozó, aki belevágna a gyergyószentmiklósi tömbházak felújításába, a meghirdetett értékek ugyanis három évvel ezelőtt lettek volna érvényesek. A városházának nincs pénze a 21 százalékos különbség fedezésére. Jelenleg nem látszik, hogyan lesz így tömbházszigetelés.
Különleges ünnepnap volt július első vasárnapja Maroshévíz reformátusai számára: a szórványgyülekezet 124 éves templomának megújulását ünnepelte.
Két napon át szólt a zene Gyergyószentmiklós terein: lezajlott az első Nyári Utcazene Fesztivál, nyertese a Szuverén Krú együttes lett. A színvonal folytatást követel.
A csíkbánkfalvi plébániatemplomtól 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Ételmérgezésre utaló tünetekkel vittek kórházba tizenhárom gyermeket egy borszéki sporttáborból.
Második alkalommal válik néhány nap erejéig Erdély gasztronómiai fővárosává Borszék. Ám ezúttal sem csupán a kulináris élményekre fókuszálnak a szervezők, hanem igazi kulturális csemegét is kínálnak a vendégeknek.
A gyergyószentmiklósi Rákóczi Ferenc utca alsó szakaszán elkészült az új aszfaltburkolat, és most a múzeum és az örmény plébánia környékén a kockaköves burkolat készül, mielőtt átadnák az utat a forgalomnak. A többi útszakaszon még bőven maradt betömésre váró gödör.
Szinte lehetetlen megfizethető albérletet találni, sőt borsos árút is nehézkes a székelyföldi városokban. A kereslet és kínálat egyensúlyának eltolódása egyedül Vásárhelyen nem okoz problémát: ott van miből válogatni. Udvarhelyen már jóval nehezebb, Csíkban gyakorlatilag elfogytak a bérelhető lakások.
Csütörtökön véget ért az érettségi vizsga, a diákok utolsó nap a szakoknak megfelelő tantárgyak közül választhattak. Legtöbben úgy értékelték, hogy ez volt a legkönnyebb, hiszen itt valóban azt választották, amit kedveltek és amire készültek, illetve amire a továbbiakban, az egyetemi vizsgán is szükség lesz.
A Pro Güdüc egyesület szervezésében tizedik alkalommal szervezi meg a faluünnepét hétvégén a Gyergyószárhegyhez tartozó kis település.
Miközben javában tart az érettségi írásbeli szakasza, az egyetemek már a következő szakaszra készülnek: július közepétől kezdőnek az iratkozások az egyetemekre. A Hargita és Kovászna megyei diákoknak helyben is van lehetőségük továbbtanulni, de sokan Marosvásárhelyre és Kolozsvárra mennek.