Óvodák, iskolák, öregotthonok, egyházi közösségek rendelhetnek házhoz egy mesemondót, aki népmesét ad elő, foglalkozást szervez.
Ha a teleken múlna, több melegkedvelő gyümölcsfajtával is lehetne már kísérletezni a térségben, ám a tapasztalt szakértő szerint a klímaváltozás olyan kiszámíthatatlan körülményekkel jár, hogy azok inkább beszűkítik a gyümölcstermesztők lehetőségeit.
1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.
Hargita Megye Tanácsa 10,8 millió lejjel növelte a tej-kifli programra szánt keretét, a költségvetés-módosításról pénteki rendkívüli ülésen döntöttek a megyei önkormányzati képviselők. Az ülésen szó esett a megszorító intézkedésekről is.
A drasztikusabb, tehát a 45 százalékos leépítési aránnyal számolva Hargita és Kovászna megyében összesen majdnem 500-an veszíthetik el állásukat a polgármesteri hivatalokban és a megyei tanácsokban a tervezett megszorítások miatt.
Országos tanévnyitóbojkottot hirdettek szeptember 8-ára a pedagógusi szakszervezetek. Székelyföldön is vannak olyan tanintézetek, ahol nem szerveznek ünnepélyes tanévnyitót, de az osztályokban fogadják a diákokat a tanév első napján.
Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.
Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.
Noha az iskolai panaszládákat nem használták gyakran a diákok mindeddig, tudatosítani kell bennük, hogy lehetőségük van névtelenül jelenteni a bántalmazást, droghasználatot. Nemcsak ők, hanem szülők, iskolai alkalmazottak is anonim jelezhetik ezeket.
Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Illyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk.
A segítségkérés nem gyengeség, hanem bátorság jele – ezt üzeni a Hallgatlak lelkisegély-szolgálat, amely idén húsz éve nyújt anonim és ingyenes lelki támaszt azoknak, akik krízishelyzetben érzik magukat.
Újabb évadot kezd a Figura Stúdió Színház az ideiglenesnek remélt játékterén, az Öntödében, ahová a város kultúrházának felújítása miatt költöztek még 2022-ben. Játszóhely hiányában nem tudják megtartani idén a Nemzetiségi Színházak Kollokviumát.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Két kerékpár ellopásával gyanúsítanak egy 36 éves férfit Csíkszeredában, akit a rendőrök 24 órára őrizetbe vettek. A bicikliket sikerült visszaszolgáltatni tulajdonosaiknak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Már nem a gyorshajtás a vezető oka a közúti baleseteknek, hanem az alkohol befolyásoltsága alatt lévő biciklisek okozta balesetek kerültek az élre, csak ezt követi a túlzott sebesség. Hargita megyében eddig 56 súlyos baleset történt 4 halálesettel.
Jövő héttől minden általános iskolai tanító és tanár munkaköri feladatai közé bekerül heti plusz két óra, amelyet felzárkóztató vagy tehetséggondozó foglalkozásokra kell fordítania. A pedagógus maga dönti el, hogy milyen tevékenységre fordítja ezt.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.