A gernyeszegi Teleki-kastélyban konferencia kezdődik Kastélyok és mágnások címmel pénteken. Az esemény célja teret biztosítani a nemességkutatással, nemesi építészettel foglalkozó szakembereknek kutatásaik bemutatására.
A romániaiak 73 százaléka gyakran veszekedik a szomszédaival, leggyakrabban a gyermekek, az éjszakába nyúló mulatságok okozta zavaró zajok vagy a lakásokból, konyhákból terjedő szagok miatt – derül ki a héten nyilvánosságra hozott felmérésből.
Megérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszeradományai Marosvásárhelyre a Lazarenum Alapítványhoz, amely közel 470 rászoruló gyerekhez juttatja el az iskolakezdéshez szükséges csomagokat.
Míg a romániai falvak zöme a poros utcáit sem képes korszerűsíteni, a Maros megyei Harasztkeréken nyári konyhával ellátott kerthelyiséget létesítettek. A közösségi park számos, ünnepelni vagy egyszerűen csak találkozni vágyó társaságot vonzott a nyáron. Használata ingyenes.
Nagy erejű vihar söpört végig vasárnap Marosszéken – fák dőltek ki, autókat rongálva meg, néhol pedig a házak cserepeit is lesodorta a szél. Fennakadások voltak a közlekedésben, illetve sok helyen szünetelt az áramszolgáltatás.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosvásárhelyi szervezete szeptemberben további négy túrát szervez: két gyalogtúrát, valamint a Teleki emlék- és teljesítménytúrát, illetve egy honismereti kirándulást.
Több ezren tomboltak három napon át az első alkalommal megrendezett Awake fesztiválon. A hangulatot csak a vasárnapi eső rontotta el kissé.
Medvefesztivál, parasztolimpia, könyvturkáló, falunap – számos székelyföldi rendezvényre várják hétvégén az érdeklődőket.
Ötven olyan oktatási intézmény van Maros megyében, amely nem rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel tíz nappal a tanévkezdés előtt, épületbővítés vagy manzárdosítás miatt. Két tanintézet pedig nem kapta meg a közegészségügyi működési engedélyt.
Maros Megye Tanácsa csütörtöki soros ülésén, a költségvetés-kiigazításban szerepelt egy 1000 lejes tétel a VisitMures Egyesület bejegyeztetéséhez. Az újonnan alapított társulatot a megyei önkormányzat a hegyimentő szolgálattal és a Maros Megyei Múzeummal közösen alapította.
Első alkalommal szerveznek falunapot a Marosvásárhely szomszédságában levő Maroskeresztúron.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
A cukorbeteg fiatalok és gyerekek Maros megyei egyesületének csapata (ASCOTID) egyedi projektet kezdeményezett és valósított meg.
A Maros megyei hegyi- és barlangimentő közszolgálat munkatársai a túraútvonalakon elkezdték az információs táblák felújítását. Idén mintegy 70 útmutatót cserélnek le.
Első alkalommal szerveznek olyan kortárs összművészeti fesztivált Gernyeszegen, amely nemcsak a megye határain mutat túl, de még az országhatárokon is – ismertették a szervezők a hétvégi Awake fesztivál programját.
Amióta Cristian Pomohaciot, a csodapapnak is mondott lelkészt a gyulafehérvári ortodox érsekség eltiltotta a papi hivatás gyakorlásától, egyre nagyobb figyelem irányul rá.
Az utóbbi időben a rendőrség különös figyelmet fordít a juharfalopásokra. A juharok között is fodros juhar a legértékesebb a vidékünkön.
A Maros megyei ügyészség szóvivője közölte, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosludasi férfit, aki ellen alapos gyanú merült fel egy gyilkossági kísérlet elkövetésének ügyében.
Gyorsabban hajtanak a kelleténél, nem kapcsolják be a biztonsági övet, telefonálnak autóvezetés közben – ezek sofőrök által a leggyakrabban elkövetett vétségek.