
A gernyeszegi Teleki-kastély látogatható más napokon is
Fotó: Haáz Vince
Családi kastélynapot szerveznek Gernyeszegen a Teleki-kastély udvarán és parkjában augusztus 29-én, szombat délután. A szervezők a kastélylátogatást előzetes helyszíni regisztrációhoz kötik, ami azt jelenti, hogy valamennyi érdeklődő ingyenes, ám névre szóló meghívóval léphet be.
2020. augusztus 26., 10:092020. augusztus 26., 10:09
A világjárványra, az egészségügyi szabályozásokra való tekintettel az idén elmarad a korábbi években nagy népszerűségnek örvendő Kastélynap a gernyeszegi Teleki-kastélyban, ám a Kastély Erdélyben és a Teleki Kastély Egyesület szervezésében mégis lesz egy kisebb rendezvény, ahol a látogatók a saját pokrócaikon a szervezők által kijelölt helyeken, a parkban elfogyaszthatják a saját maguk hozta elemózsiát, illetve az előzetes bejelentkezést követően részt vehetnek az ingyenes kastélylátogatáson is.
A program szerint szombaton 16 órakor nyitják meg a kastély kapuit a nagyközönség előtt, és 18 óráig lehet piknikezni a kijelölt területen. A gyerekek számára EduKastélyos színezők és feladatlapok állnak rendelkezésre, amelyekkel játszva fejleszthetik tudásukat a kastélyról, annak történelméről. Aki szeretné megtekinteni a kastélyt belülről is, miután regisztrált, az ingyenes és névre szóló meghívóval megteheti, csatlakozhat az idegenvezetőhöz. Lesz román és magyar nyelvű ismertetés is.
18 órakor gyerekkoncerttel zárul a családi piknik: Póra Zoli és a Stone Hill lép közönség elé. A 2013-ban alakult együttes, bár angolos nevet visel, marosvásárhelyi magyar formáció, amely kisebb gyerekzsúroktól a nagyobb színpadokig örömmel van jelen a gyerekek és felnőttek között. Végül 19.30-kor Koszika és a The HotShots zárja a családi kastélynapot. A koncertre külön regisztráció szükséges minden személy számára, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.
Látogatás bejelentkezéssel
A gernyeszegi Teleki-kastély más napokon, hétvégeken és hét közben is látogatható előzetes bejelentkezés alapján. A magyar és román nyelvű idegenvezetők – akik, ha igény van rá német, illetve angol nyelven is ismertetik a kastély történetét – az épületről, a Teleki-családról, annak Erdély történetében betöltött szerepéről beszélnek. A látogatók a több százéves múltról, illetve a 20. századi eseményekről, az államosításról, kilakoltatásról, a kastély további sorsáról, a mostani állapotokról, a gróf terveiről is tájékozódhatnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!