A Maros megyei ügyészség szóvivője közölte, hogy 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosludasi férfit, aki ellen alapos gyanú merült fel egy gyilkossági kísérlet elkövetésének ügyében.
Gyorsabban hajtanak a kelleténél, nem kapcsolják be a biztonsági övet, telefonálnak autóvezetés közben – ezek sofőrök által a leggyakrabban elkövetett vétségek.
Az elmúlt öt év alatt Maros az első öt olyan megye közé jutott, ahol a legtöbb súlyos közúti baleset történt. A KRESZ be nem tartása, az ittas vezetés vezet a baleseti okok között, de nem hanyagolhatók el a gyalogosok által okozott balesetek sem.
Három kiskorú állított meg egy mezőbándi férfit a faluban, és cigarettát kértek tőle. Nem tudott adni – megütötték, az út menti árokba lökték, majd elvették a férfitól a kerékpárját és telefonját. Az eset szerdán történt, azóta viszont sikerült azonosítani a tetteseket.
Úgy tűnik, mégis kijavítják a Nagyernye és Ikland közötti Maros megyei út gödrös szakaszát. Cikkünk megjelenése után, csütörtök délben Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester örömmel tájékoztatott, hogy telefonon hívta fel Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök.
Csütörtök délutánra is narancssárga riasztást adott ki az országos katasztrófavédelem esőre vonatkozóan egyes Hargita és Maros megyei területekre.
Tavasz óta jókora gödrök tátonganak a Nagyernye és Ikland közötti, 153A jelzésű Maros megyei út mintegy három-négy kilométeres szakaszán. Az illetékesek több felkérés ellenére sem kezdtek hozzá a javításhoz.
Nemcsak Hargita és Kovászna megye magyar diákjai küzdenek a román nyelvtanulással, hanem Maros megye magyarlakta vidékein is: az iskola falain kívül nincs lehetőségük gyakorolni a nyelvet, és ez hátrányukra válik. Egy magyarlakta település román szakos tanárával beszélgettünk.
Zárva lesznek a marosvásárhelyi közhivatalok hétfőn és kedden, kevesebb autóbusz fog közlekedni, de a strandolásnak és a szabadtéri programoknak kedvező időjárás lesz az előttünk álló hosszú hétvégén.
A vasárnap délután Maros megyén végigsöprő vihar több helyen okozott fennakadást. Leszaggatta a villamos- és telefonvezetékeket, fákat döntött ki, házak tetejéről vitte el a fedelet, s még a vasúti közlekedést is megbénította.
A Maros megyei Gernyeszegen augusztus 12 és 13-án tartja az erdélyi magyar történelmi családok egyesülete, a Castellum Alapítvány hagyományos évi találkozóját.
Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.
A Richter-skálán 2,8-as fokozatú földrengés volt vasárnap hajnalban 6 óra 17 perckor Maros megyében – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió a Mediafax hírügynökségre hivatkozva.
Mivel még nem kapta meg a környezetvédelmi engedélyt, módosíthatják a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya jelenlegi nyomvonalát. Ehhez azonban a kifogásoknak nagyon megalapozottnak kell lennie, és előbb mindenképpen más megoldásokat kell keresni.
Idén második alkalommal szervezték meg a gernyeszegi Teleki-kastélyban a Nyári egyetem a kastélyban elnevezésű diáktábort, amelyen egyetemisták és fiatal szakemberek vettek részt. Ugyanott szerdán megnyitotta kapuit a Nemzetközi Kastélypark Művésztelep.
A Nyárádmenti Napok rendezvénysorozat az egész folyóvölgyet egyesítette azáltal, hogy az ünnepség helyszínén, Nyárádszeredában jelen volt a régió csaknem valamennyi településének képviselete. Backamadaras község is ekkorra időzítette a községi napot.
Marosludas és Nagysármás között haladva, a Mezőzáh fölötti dombon áll az Ugron-kastély, amely a jelenlegi lerobbant állapotában is őrzi egykori szépségét. A kastély jelenlegi tulajdonosa a Maros megyei önkormányzat. Az épület már évek óta nincs használatban.
Sokadjára szervezték meg Gernyeszegen a Kastélynapot, ahol kicsi és nagy egyaránt talált számára tetsző elfoglaltságot. Kiállítás, kastélytúra, filmvetítés, beszélgetés, koncert várta a felnőtteket, a gyerekek ügyességi vetélkedőn, kézműves foglalkozáson vettek részt.
Július 22-én, szombat délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit Gernyeszegen a Teleki-kastély, amely az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is várja az érdeklődőket, kicsiket, nagyokat, családosokat.