
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Két hetes bezárást követően kedden újból megnyitják a Maros Megyei Sürgősségi Kórház hematológiai osztályát.
2020. augusztus 17., 17:312020. augusztus 17., 17:31
A Maros Megyei Sürgősségi Kórház hematológiai osztályán két hete, azt követően függesztették fel a tevékenységet, hogy 12 személynél – tizenegy orvosnál és ápolónál, illetve egy betegnél – kimutatták a koronavírus-fertőzést. Azokat a pácienseket, akiket lehetett, hazaküldték, akiknek az egészségi állapota pedig ezt nem tette lehetővé, más osztályra helyezték át. A kórházi osztályt fertőtlenítették, majd, miután az egészségügyi személyzettel egyeztetnek, kedden újból megnyitják.
A Maros megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint hét újabb esettel gyarapodott a koronavírussal fertőzöttek száma az utóbbi egy napban a megyében. A kezdetektől összesen 1191 személynél mutatták ki a fertőzést. A hétfő délutáni adatok szerint 645-ön gyógyultak meg, 260-an pedig saját felelősségükre távoztak a kórházból, vállalva az otthoni elkülönítést. Jelenleg 154-en kórházban tartózkodnak, 51-en fertőzésre utaló tünetekkel ugyancsak a kórházban várják a teszteredményeket. Az elhunytak száma nem változott, továbbra is 90.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!