Jelentkezőket vár a Savaria Filmakadémia Egyesület a 2025-ös Filmszemléjére, melyre négy különböző kategóriában küldhetnek dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő- illetve kisjátékfilmeket, filmetűdöket – áll a szerkesztőségünknek küldött közleményben.
Az 1999-es Szuper havert is megidézi, de a 2009-ben a legjobb animációs filmnek járó Oscart megnyerő Wall-E-re is hajaz Chris Sanders legújabb lélekmelengető alkotása, a nemrég mozikba került A vad robot. Kritika.
November 28-án kerül moziforgalmazásba Mazzag Izabella Baukó Attiláról, művésznevén Azahriahról készült dokumentumfilmje, amit a Filmtett Distribution a magyarországi mozipremierrel egyidőben a romániai, ezen belül az erdélyi mozikba is elhoz.
Az már biztos, hogy nem lesz az első részhez hasonlóan hivatkozott klasszikus a Gladiátor II., hiszen az első filmben látott sémákra építkezik, ám látvány terén egy korrekt iparosmunka Ridley Scott filmrendező „műhelyéből”. Kritika.
Kihirdették a Marosvásárhelyen megszervezett, 32. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjazottjait. A 20 ezer lej értékű fődíjat idén a lengyel Michał Toczek: Egy kiégett házasság című rövidfilmje kapta.
Hamarosan mi is meggyőződhetünk róla, hogy érdemes volt-e folytatást készíteni a Gladiátornak, de megnézhetjük Francis Ford Coppola saját finanszírozású filmjét, de az Arany Pálma-díjas Anorát is.
Székelyudvarhelyen is bemutatják a Hun utódok című, hun-mongol-magyar rokonságot és történelmi múltat feltáró dokumentumfilmet, amely körüljárja a közös eredet kérdését, illetve arra is választ kaphatunk, mi köti össze a székelyeket a mongolokkal.
Nemzetközi versenyeken is díjazott dokumentumfilmeket nézhet meg a közönség november 11. és 16. között a székelyudvarhelyi Stúdió moziban és a székelykeresztúri Bálint Dániel Művelődési Házban. A Doklavinán közönségtalálkozók is lesznek.
Interaktív kiállítás nyílik Marosvásárhelyen az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál keretén belül november 6-án, szerdán, a Drámazónában.
Az Orbán Balázs életéről szóló animációs sorozat első epizódját mutatják be Székelyudvarhely központjában hétfőn este.
Már több mint három évtizede szervezik meg Marosvásárhelyen az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivált, idén november 6-10. között kerül sor rá a Kultúrpalotában. Aki szereti a jó filmeket, az idén is ott lesz – mutatjuk a programot.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Székelyföldi animációs filmfesztivál kezdődik október 24-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A háromnapos rendezvény filmbemutatóknak, előadásoknak, műhelymunkáknak, kiállításoknak, szakmai vitáknak és közönségtalálkozóknak ad helyet.
Nagyjátékfilmeknek is felületet biztosít a rövidfilmek mellett az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál. A november 6-10 között zajló szemle a marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajlik.
Iskolai traumákat hoz a felszínre Szimler Bálint Fekete pont című filmje. Az alkotás tűpontos és kiábrándító képet ad a magyar oktatási helyzet jelenéről, de ez a történet ugyanúgy játszódhatna bármelyik kelet-európai országban. Kritika.
Érdemes szabad kezet adni a fiatal filmeseknek, mert akkor kiderülhet, hogy mik azok a problémák, amelyek őket, rajtuk keresztül pedig a társadalmat foglalkoztatják.
Igazi Kánaán van most a filmrajongóknak, hiszen a hétvégén zajlik több erdélyi városban is a Filmtettfeszt, de most jelent meg a Joker következő része, illetve az 1989-es forradalom előtti napokban játszódó román játékfilm is nézhető jelenleg a mozikban.
Egy ideje már tudni lehetett, hogy film készül a Puskás Arénát háromszor megtöltő magyar énekes és dalszerzőről, a rendkívüli népszerűségnek örvendő Baukó Attiláról, művésznevén Azahriáról.
89 éves korában elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter filmekből ismert McGalagony tanárnőt alakítő színésznő – számol be róla a nemzetközi sajtó alapján a hirado.hu.