Tizenegy fellépővel és számos kísérőprogrammal rendezik meg június végén a FeltöltŐ ökumenikus keresztény zenei fesztivált. A gyergyószentmiklósi esemény szervezői önkéntesek bekapcsolódását várják.
Idén már nem szervezik meg a Nyárádmente Fesztivált. A szervezők miután egyeztettek a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatósággal, a halasztás mellett döntöttek.
Számos európai egyetem színművészetis hallgatói, valamint a színházi szakma jeles képviselői vesznek részt a szerdán kezdődő, két hétig tartó marosvásárhelyi Stúdió Fesztiválon.
Az Örösi Méhészegylet idén is mézünnepre invitálja Udvarhelyszék apraja-nagyját: pénteken délután hálaadó istentisztelettel, valamint fáklyás felvonulással vette kezdetét a Mézes Napok Székelyudvarhelyen.
Ifjúsági Keresztény Zenefesztivál lesz szeptember 14-én, szombaton a marosszentgyörgyi Hét fáknál – a gokartpálya és a Sörpatika közelében –, ahol már több alkalommal a Vásárhelyi Forgatag, a Félsziget fesztivál, vagy az utóbbi években a Vibe fesztivál is helyet kapott.
Közéleti előadásokkal, koncertekkel és bulikkal várja az érdeklődőket a csütörtökön kezdődő SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által szervezett rendezvény a hatodik kiadáshoz érkezett, helyszíne második éve a Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdő.
Hónapokon át készültek, minden szakmai tudást és emberi energiát beleadtak a szervezők, hogy jól sikerüljön az idei Róma fesztivál. Noha az eső közbeszólt, így is mintegy ezer-ezerötszáz látogató fordult meg Mikházán a szombaton tartott 7R Fesztiválon.
Rockkoncert és néptánc, irodalom és hagyományőrzés, sport és kézműves vásár – mintegy félszáz programból válogathattak azok, akik ellátogattak a hétvégén Nyárádszeredába, ahol tavaly óta Nyárádmente Fesztivál név alatt szervezik meg az egykori városünnepet.
A nyárádszeredai művelődési otthonban kezdődik a négynapos Nyárádmente Fesztivál csütörtök délután öt órakor.
Ígéretes programsorozaton vehetnek részt azok, akik augusztus elseje és negyedike között ellátogatnak a Nyárádmenti Fesztiválra. Zene, sport, hagyományőrzés – közel félszáz programból válogathatnak az érdeklődők, így minden adott a kikapcsolódáshoz Nyárádszeredában és környékén.
Egy időben zajlik idén a Harmonia Cordis Nemzetközi Klasszikus Gitárfesztivál Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen, ez többek közt azt jelenti, hogy augusztus elején sokkal nagyobb neveket tudnak elhozni a szervezők Udvarhelyre, Marosvásárhelyen pedig a világsztárok mellett ismét nemzetközi versenynek is otthont ad a fesztivál.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Remek hangulatban kezdődött el kedden a kerek évfordulót ünneplő Tusványos: a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor tusnádfürdői helyszíne estére az esős időjárás ellenére is benépesedett. A nulladik napon a Metropol Group fellépésével rajtol a koncertek sorozata.
Érdekes előadásokkal, neves fellépőkkel és számos újdonsággal várja a fesztiválozókat a kedd este rajtoló 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, ismertebb nevén Tusványos. A szervezők ezúttal a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektettek.
„Köszönjük, Tommy Cash, életed utolsó fellépését az Electric Castle-en!” – ezzel a mondattal búcsúztak a bonchidai fesztivál szervezői a Facebookon az észt DJ-től rögtön péntek esti performanszát követően, amikor is a lemezlovas a manelé műfaj egyik legnagyobb sztárja, Adrian Minune egyik gyöngyszemét is lejátszotta.
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál idei kiadása, amelyet töretlen érdeklődés övez. Régizenei együttesek, virtuóz hangszeresek és énekesek, valamint tehetséges táncosok fogják kézen és vezetik a közönséget a régmúlt időbe.
Felülmúlta a szervezők várakozását a VIBE Fesztivál látogatottsága, hiszen 15 ezerrel többen buliztak idén, mint tavaly. Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató csaknem 50 ezres látogatottságról számolt be, így szerinte jelen struktúrájában „megtelt a fesztivál”.
Két napon át szólt a zene Gyergyószentmiklós terein: lezajlott az első Nyári Utcazene Fesztivál, nyertese a Szuverén Krú együttes lett. A színvonal folytatást követel.
Nemcsak a sztárfellépőkért, kedvenc énekesékért, lemezlovasokért rajong a közönség a marosvásárhelyi VIBE Fesztiválon, hanem a tudásfórum olyan előadói is lázba hozták a fesztiválozókat, mint Dezső Bence videóblogger vagy a Tibi atya megálmodója, Tóth Máthé.