Fagypont alá csökkent a hőmérséklet vasárnap hajnalban Csíkszeredában, ott volt a leghidegebb az egész országban.
Nem maradnak ártámogatott gyógyszerek nélkül azok a kisnyugdíjasok, akiknek a járandósága a 90 százalékos kedvezményhez szükséges eddigi érték fölé nőtt. Az 1830 lejes szintet ugyanis megnövelte a kormány.
Jóváhagyta ugyan a kormány, hogy országszinten 481 medvét lehessen kilőni megelőzési, illetve beavatkozási céllal, ám a sürgősségi rendelet alkalmazási utasításainak is meg kell jelenniük. Erre várnak jelenleg a vadászok.
Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó – az Erdélyi Táncháztalálkozó mottója idénre sem változott, hiszen a rendezvény népszerűsége mit sem csökkent az évek során.
Tizenöt centiméter átmérőjű, robbanóképes lövedékre bukkantak egy csűr bontásakor Felsősófalván – értesítették pénteken a 112-n a Hargita megyei tűzoltóságot.
Tizenhét év után végre megoldódhatnak a szennyvíz kezelésével kapcsolatos gondok Ócfalván, Bikafalván, Hodgyában, Farcádon és Felsőboldogfalván, hiszen a község vezetősége októberre üzemképessé teszi a földbe helyezett rendszert.
A nem állandó pótlékok, túlórák utáni és más időszakos juttatások is beszámítanak a nyugdíjak összegébe, az ezekről szóló igazolásokat folyamatosan lehet benyújtani, és tovább emelhetik a havi nyugdíjak összegét a „kis újraszámítás” után.
Erdőtelepítéssel kapcsolatos konferenciát szervezett Udvarhelyszéken a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal és a Pro Silva Hungária. Terepgyakorlataik során bemutatták, miként szaporodhatnak természetes módon a fák megfelelő szakmai beavatkozással.
Újabb szenátori mandátumra jelentkezik Antal Lóránt, jelenlegi Hargita megyei szenátor. Mint fogalmazott, az udvarhelyszéki feladatok és Hargita megye ügyeinek megoldására, képviseletére vállalkozik ezáltal.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a dráMA kortárs színházi találkozót. A szeptember 16-21. között zajló fesztivál programjában tizenhárom társulat előadásai is szerepelnek.
Egy személygépjármű és egy motoros ütközött Székelyudvarhelyen csütörtök reggel.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
Több pályázatot is megnyert a szentegyházi önkormányzat, így számos, a Gábor Áron Iskolaközponthoz tartozó épület – az elemi osztályosok által használt épületek, az ebédlő, a bentlakás stb. – felújításának anyagi fedezetét tudják biztosítani.
Két autó ütközött össze a 137-es megyei úton, Felsőboldogfalvánál, egy személyt kórházba szállítottak szerda délelőtt – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Lényegesen könnyebbé vált a közlekedés Korond és a községhez tartozó Pálpataka között, hiszen mostanra leterítették az alapréteg aszfaltot a 36-os községi úton. Szeptemberben a kopóréteg-burkolat is a helyére kerül.
A várfaltól független, belső őrtornyot tárt fel idén Visy Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem professzor emeritusa és csapata, akik az Énlaka közelében lévő, a Római Birodalom Dacia provinciájának határvédő (limes) táboránál végeznek ásatásokat.
A túlterhelés miatt a jegyvásárlás meghirdetésekor összeomlott a TEDxUdvarhely honlapja, lényegében ez vezetett oda, hogy teljesen újraszervezték a szeptember 14-i rendezvényt. Ezzel egyszersmind szintlépést is terveznek.
Nem csak Hargita megye tanácsának elnöke udvarán járt medve az elmúlt héten, ugyanis a csendőrség összesítése alapján összesen tizenhat alkalommal riasztották őket lakott területen ólálkodó medvék miatt egy hét leforgása alatt.
Erdély-szerte online is segítséget lehet nyújtani a fiataloknak a Gyulafehérvári Caritas Támogass egy mosolyt, gördíts félre egy követ! elnevezésű kezdeményezésében.