Jócskán romlott az átmenési átlag az érettségin Hargita megyében

Jócskán romlott az átmenési átlag az érettségin Hargita megyében

Az idei elsődleges eredmények szerint a Hargita megyei érettségizők 53,69 százaléka érte el az átmenőnek számító hatos átlagot, így közel hét százalékot romlott az átmenési arány tavalyhoz képest, amikor a vizsgázók 60,48 százaléka tette le sikeresen a záróvizsgákat.

Ismét dolgoznak a peronok megemelésén, immár nagyobb ütemben

Egy ideig leállt, majd fokozott erővel indult újra a munka a csíkszeredai vasútállomáson – a peronok megemelését végző cég illetékese szerint az előírt határidőre végeznek a feladattal.

Ismét dolgoznak a peronok megemelésén, immár nagyobb ütemben
2018. július 04., szerda

Huszonnyolc elöregedett fát vágnak ki

Több fa is elöregedett, illetve kiszáradt a csíkszeredai vasútállomás melletti Erzsébet-parkban, ezért nemsokára kivágják ezeket.

Huszonnyolc elöregedett fát vágnak ki
2018. július 04., szerda

Falvakon nem mindenhol mutatkozik igény a kisgyerekek felügyeletére

Noha több csíkszéki községben lenne igény a háromévesnél kisebb gyermekek számára fenntartott óvodai tipegő csoportok létrehozására, egy településen sem működik ilyen csoport. Egyelőre.

Falvakon nem mindenhol mutatkozik igény a kisgyerekek felügyeletére
2018. július 03., kedd

Rajzanak a fekete fahangyák, de pánikra semmi ok

Rajzani kezdtek a fekete fahangyák Csíkszeredában. Számos egyed okozott kedden kellemetlenséget az utcákon.

Rajzanak a fekete fahangyák, de pánikra semmi ok
2018. július 03., kedd

Először írtak le új baktériumfajt a Szent Anna-tóból

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mikrobiológusai a Szent Anna krátertó baktérium közösségének vizsgálata során a tudományra nézve új baktériumfajt izoláltak és írtak le Rhizobium aquaticum néven.

Először írtak le új baktériumfajt a Szent Anna-tóból
2018. július 03., kedd

Háromkút lakói aláírásukkal is megerősítik: jó helyen vannak

Nem kívánnak váltani a háromkútiak, személyazonossági igazolványuk eddig is Gyimesközéplokra szólt, nem „iratkoznak át” Damukra. A szándékot most aláírásukkal is nyomatékosítják, a formanyomtatványokon Háromkút közel 160 lakosának neve szerepel.

Háromkút lakói aláírásukkal is megerősítik: jó helyen vannak
2018. július 03., kedd

Rászoruló családoknak adakozhatnak a csíkiak

Tartós élelmiszert, higiéniai termékeket, írószereket, füzeteket lehet elhelyezni abba a három ládába, amelyet három csíkszeredai kereskedelmi egységnél helyezett el a Juventutti Alapítvány. Az adományokból rászoruló családokat fognak segíteni.

Rászoruló családoknak adakozhatnak a csíkiak
2018. július 03., kedd

Díszpolgári címet adományoz Csíkszentmihály önkormányzata a világhírű tudósnak

Díszpolgári címet adományoz Csíkszentmihály önkormányzata Csíkszentmihályi Mihály világhírű, Széchenyi-díjas pszichológusnak. A szentmihályi gyökerekkel rendelkező 83 éves professzortól származik a flow (áramlat) gondolata, amely a boldogság egy lehetséges útját kínálja fel.

Díszpolgári címet adományoz Csíkszentmihály önkormányzata a világhírű tudósnak
2018. július 03., kedd

Nagy erőkkel keresik az eltűnt balánbányai kisfiút

Nyoma veszett egy hatéves kisfiúnak hétfő este Balánbányán. A gyerek felkutatásába a rendőrök mellett a csendőrök, a tűzoltók, illetve a helyiek is bekapcsolódtak. A hatóságok arra kérik lakosságot, hogy akinek információja van a kiskorú hollétéről, azonnal értesítse a sürgősségi hívószámot.

Nagy erőkkel keresik az eltűnt balánbányai kisfiút
2018. július 03., kedd

Menhelyre került az autó után kötött csíkszentkirályi kutya

A tulajdonos beleegyezésével a csíktaplocai kutyamenhelyre került a múlt héten Csíkszentkirályon járművel vonszolt kutya. A keverék kankutyát a menhelyen külön kennelben helyezték el. Felszíni sérülései vannak, ezt leszámítva jó az állapota.

Menhelyre került az autó után kötött csíkszentkirályi kutya
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Friss hó a Hargitán
Megnyitás

Friss hó a Hargitán

Noha lejárt már a téli szezon a Madarasi Hargitán is, attól még ideig-óráig visszatérhet a tél a hegyekbe. Így is lett, lehavazott a Hargitán, videón mutatjuk a már magunk mögött remélt tél visszasettenkedését. Reméljük, csak beköszönt, megy is tovább.

2018. július 03., kedd

Elfogyott a régi, de még nem érkezett elegendő az új egészségügyi küldőpapírokból

Nem tudnak egészségügyi küldőpapírokat kiállítani pácienseiknek egyes Hargita megyei szolgáltatók, mivel júliustól új formanyomtatványok léptek hatályba az egészségbiztosítási rendszerben, ezek pedig hiánycikknek számítanak.

Elfogyott a régi, de még nem érkezett elegendő az új egészségügyi küldőpapírokból
2018. július 03., kedd

Afrikai sertéspestis: a felelős állattartással csökkenthető a kór terjedésének a veszélye

Az afrikai sertéspestis romániai megjelenése miatt az óvintézkedések fontosságára hívta fel a gazdák figyelmét Pál Ágoston székelyudvarhelyi körzeti állatorvos.

Afrikai sertéspestis: a felelős állattartással csökkenthető a kór terjedésének a veszélye
2018. július 02., hétfő

Csobotfalva dísze lett a felújított kultúrház

Nemsokára befejezik a munkálatokat Csíkszeredában a csobotfalvi kultúrháznál. A teljes felújítás után az épületre alig lehet ráismerni.

Csobotfalva dísze lett a felújított kultúrház
2018. július 02., hétfő

Megérkeztek Hargita megyébe a kombinált védőoltások

Két hónapos késés után megérkeztek Hargita megyébe a kombinált, úgynevezett hexavalens oltóanyagok, így hétfőn már elkezdték kiosztani azokat a háziorvosoknak.

Megérkeztek Hargita megyébe a kombinált védőoltások
2018. július 02., hétfő

Papi áthelyezések és változások a gyulafehérvári egyházmegyében

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye plébániáin augusztus elsejétől személyi változások lépnek életbe – tájékoztat a romkat.ro egyházi portál.

Papi áthelyezések és változások a gyulafehérvári egyházmegyében
2018. július 02., hétfő

Munkabalesetnek minősül, ha bevetések alatt megsérülnek az önkéntesek

Habár az elmúlt években nem szenvedtek balesetet sürgősségi beavatkozás alatt a megkérdezett önkéntes tűzoltó-alakulatok tagjai, mégis jó döntésnek találják, hogy munkabalesetnek minősül az is, ha bevetések alatt önkéntes szerződéssel rendelkező személyek sérülnek meg.

Munkabalesetnek minősül, ha bevetések alatt megsérülnek az önkéntesek
2018. július 02., hétfő

Gonzága Szent Alajos tiszteletére szenteltek kápolnát Piricskén

Tamás József püspök ünnepi búcsús szentmisén szentelte fel vasárnap Piricskén a Gonzága Szent Alajos tiszteletére épült kápolnát.

Gonzága Szent Alajos tiszteletére szenteltek kápolnát Piricskén

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye