Gyergyóvárhegyen az állomásozó autójából kiskorúaknak pirotechnikai eszközöket árusító férfit, Csíkszereda határában pedig két, „az erdőben már kivágva talált” fenyőfát cipelő személyt értek tetten karácsony előestéjén a csendőrök.
Januárban műtötték volna meg egy hannoveri kórházban azt a gyimesbükki kisbabát, akinek sürgős májátültetésre volt szüksége, azonban a kislány szervezete nagyon legyengült, és december 21-én éjszaka elhunyt.
Rászoruló családok részesülhettek karácsonyi csomagban a csíkszeredai Juventutti Alapítvány két jótékonysági akciója révén.
Idős nőt gázolt halálra egy személyautó csütörtök este az E578 jelzésű európai út csíkszentdomokosi szakaszán. Két nap alatt három végzetes kimenetelű baleset történt a Hargita megyei utakon: szerdán terepjárónak ütközött egy gyorsvonat Karcfalván, csütörtökre virradóan pedig Ditróban borult fel egy jármű.
Több lehetőség közül is választhatnak azok a csíkiak, akik az ünnep előtti utolsó napokra hagyták a karácsonyfa-vásárlást: a csíkszeredai zöldségpiacon több árus kínál fenyőket, a barkácsáruháznál is bő a választék, ebben a tekintetben azonban a kozmási ültetvény a legvonzóbb.
Vonattal ütközött egy terepjáró a karcfalvi vasúti átjárónál szerdán délután, a személyautó sofőrje a mély árokba zuhant járműben szörnyethalt.
Két személyautó ütközött szombat reggel az európai út Csíkszentmárton és Csíkkozmás közötti szakaszán. A balesetnek súlyos sérültje is van. A havazás egész Csíkszéken fennakadásokat okoz a forgalomban, a hargitafürdői eltérő közelében egy hóeltakarító is az árokba borult.
A szorgalmat, a kitartást, a tehetséget és a kreativitást értékelték Csodasarok-díjjal pénteken Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson. A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándékát kisdiákok nyerték el osztályközösségeiknek.
Kézműves karácsonyi vásárt tart ismét a Delikates divatműhely Csíkszeredában. A vásár pénteken délután öt és este fél kilenc között, illetve szombaton délelőtt tíz és este hét óra között lesz látogatható.
Megcsúszott, lesodródott az útról és felborult egy személyautó kedden délután Szépvíz közelében a 12-es jelzésű országúton.
A polgárőrség – mint önkéntes alapon működő, a közbiztonság fenntartását célzó civil szerveződés – hungarikum: Magyarországon már hagyománya van, Székelyföldön viszont csupán az elmúlt néhány évben kezdődött meg az „építkezés”. Ezt karolta fel 2018-ban az anyaországi szakmai szervezet.
Gergely Tímea sütötte idén a legfinomabb házi készítésű mézeskalácsot a kézdivásárhelyi önkormányzata és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által meghirdetett versenyen. A felhívásra összesen 18 nő, család, közösség vagy civil csoport jelentkezett. A beérkezett finomságokat szakmai zsűri pontozta, akik nem ismerték az édességek mögött lévő személyeket.
Sok csíkszéki község élt a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) pályázati lehetőségeivel, amelyek révén már teljesen felújították a település közvilágítási rendszerét, vagy nemrég kezdték el annak korszerűsítését.
A csíki falvak közül Csíkmadarason alakítottak ki elsőként föld alatti infrastruktúrát a péntek délután ünnepélyes keretek között átadott közvilágítási rendszer kiépítése során.
Az úttestről lesodródva oldalára dőlt egy farönköket szállító teherautó csütörtök este a piricskei eltérőnél. A sofőrt kórházba szállították.
Kis magasságban végeznek légi gyakorlatokat Csíkszereda és a Csíki-medence fölött a védelmi minisztérium repülőgépei és helikopterei. Már nincs sok hátra a több naposra tervezett katonai műveletből.
Közúti baleset történt az E578 jelzésű európai út Csíkrákos és Csíkmadaras közötti szakaszán, Sósréten csütörtök délben. Noha a frontális ütközés erejétől kiszakadt a motor az egyik autóból, súlyos személyi sérülés nem történt.
Lassan, de biztosan fogynak a vasúti személykocsik a romániai vasútvonalakon közlekedő Regio besorolású szerelvényekről. A zsúfoltság egyre zavaróbb, a személyvonatok többsége már csak két vagonnal közlekedik, de gyakran ennyire sem futja.
Várják a jelentkezését azoknak a jótékonykodni vágyó csíkszékieknek, akik szebbé tennék a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett napközi otthonok és a csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakóinak karácsonyát.