Milyen átalakításokat képzelt el Csíkszereda forgalmi rendjén a városvezetés a jövőre nézve, milyen változtatások segítenék a gördülékenységet a közlekedésben a taxisok szerint? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Letették a hivatali esküt a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testületének tagjai, és Bíró Barna Botond megválasztott elnök. Bíró szerint minden céljuk, munkájuk, tervük központjában az emberek állnak.
Munkához látott a kivitelező Csíkmadarason, ahol egy új elkerülőút készül annak érdekében, hogy a község nyugati, a vasútvonalon túli részét könnyebben lehessen megközelíteni. Ezzel a gazdáknak is egyszerűbb lesz eljutniuk a földjeikre.
A koronavírus-járvány óta kevesebb tizenéves jár színházba, mint a pandémia előtt. Az azonban jó hír, hogy egyre több gyerek látogatja a Csíki Játékszín előadásait – erről árulkodnak az utóbbi éveben eladott csíkszeredai színházi bérletek.
Enyhén nőtt a munkanélküliségi arány az elmúlt hónapban Hargita, Maros, Kovászna és Kolozs megyében. A munkanélküliségről szóló adatok összevetése a megyék gazdasági ereje közti különbségekre is rámutat.
Székelyföld Autonómiájának Napján, október 27-én egyszerre fognak fellobbanni Székelyföldön az őrtüzek lángjai, amelyek változatlanul a székelyföldi autonómiaigényre emlékezetetnek.
Több perrel is megpróbálta megakadályozni a korábbi tulajdonos és a bérlő, hogy a tusnádfürdői önkormányzat a Csukás-tó tulajdonosa legyen a kisajátítás során. A folyamat viszont lezárult, a telekkönyvezés következik.
Négy történeten keresztül mutatja be a kriptovaluták izgalmas és érdekes világát az MCC legújabb előadása Csíkszeredában október 29-én.
Vajon mi, akik számára evidens, hogy látjuk a minket körülvevő világot, gondoltunk már bele valaha, hogy milyen lehet az élet teljes sötétségben?
Alakuló ülését tartotta csütörtökön a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a 2024-2028-as mandátumra. A 19 fős testületnek 16 RMDSZ-es, két EMSZ-es, valamint egy szociáldemokrata tanácsosa lesz. Az ellenzékkel nem lesz gondja a Szövetségnek.
Csíkszeredában idén nem nőtt, hanem fogyatkozott a helyi rendőrség amúgy is szerény állománya, ezen próbálnak változtatni az új állások meghirdetésével. Tizenöt jelentkező volt a határidő lejártáig, közülük kell kiválasztani a megfelelőket.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Megkezdi a fűtés- és energiaellátási támogatásról szóló kérések begyűjtését csütörtöktől Tusnádfürdő polgármesteri hivatala.
„Magyarország alkotmánya is rögzíti, mai szabadságunk 1956-os forradalmunkból sarjad ki. 1956 öröksége pedig segít bennünket évszázados megmaradásunkban” – fogalmazott Gulyás Gergely miniszter szerdán este Csíkszeredában.
A halál témáját dolgozza fel az előadás, amelyet szombaton mutat be a Csíki Játékszín. A Kovács János meghal a humor és a dráma találkozására épít, amelyen egyszerre kacaghatnak és sírhatnak a nézők.
Az 1956-os forradalom hőseire emlékezik a világ magyarsága október 23-án, szerdán. A szabadságharc 68. évfordulóján Székelyföld-szerte is szónoklatokkal, koszorúzással és kulturális műsorokkal emlékeznek meg a harcban elesettekről.
A Calea Neamului (Nemzet útja) és a Frăţia Ortodoxă (Ortodox testvériség) egyesületek szombaton megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonatemetőben a román hadsereg napja alkalmából.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának temetési szertartásával egyidőben gyászmisét tartanak csütörtökön Csíksomlyón.
Kis sportcipők keverednek a nagy székely csizmákkal tíz napon keresztül számos székelyföldi településen: Csíkszeredából „szomszédolni” indult Hargita Székely Néptáncszínház.