
Fotó: Kozán István
Csíkszeredában idén nem nőtt, hanem fogyatkozott a helyi rendőrség amúgy is szerény állománya, ezen próbálnak változtatni az új állások meghirdetésével. Tizenöt jelentkező volt a határidő lejártáig, közülük kell kiválasztani a megfelelőket.
2024. október 24., 11:542024. október 24., 11:54
Az elmúlt évek során az igyekezet ellenére nem úgy haladt a csíkszeredai helyi rendőrség létszámfejlesztése, ahogy azt a városvezetés szerette volna. Két évvel ezelőtt 12 állás betöltésére hirdettek versenyvizsgát, első körben a közrendészeti, valamint a közlekedésrendészeti részlegen 8, illetve 4 helyi rendőr kapott volna feladatokat.
Ez viszont nem tette lehetővé a folyamatos, éjszakára, hétvégére is kiterjedő szolgálatot, de a további bővítést a kormány által a közszférában bevezetett alkalmazási tiltás akadályozta.
Ezért volt szükség a helyi rendőrség működési szabályzatának átalakítására, hogy egyedi állásokat lehessen létrehozni a létszámbővítés érdekében.
Így most mindössze négy helyi rendőr lát el járőrszolgálatot, ketten a közbiztonsági, ketten pedig a közlekedésrendészeti részlegen – vázolta Dombi Gyula igazgató, hozzátéve,
Csak két-két fővel tudnak járőrözni a helyi rendőrök Csíkszeredában
Fotó: Pinti Attila
Bejelentések pedig ilyenkor is érkeznek hozzájuk. A távozókra vonatkozó kérdésünkre azt is elmondta, volt, aki azért hagyta ott a testületet, mert nem erre számított, illetve máshol szeretné magát kipróbálni, más viszont hiába teljesített jól a vizsgán, ha hosszútávon alkalmatlannak bizonyult erre a feladatra.
A megváltoztatott működési szabályzatnak megfelelően 9 egyedi állás betöltésére hirdettek versenyvizsgát, amelyekre 15 személy jelentkezett a szerdai határidőig – ismertette Dombi Gyula, aki azt is elmondta, 2 állás esetében felsőfokú végzettségre is szükség volt.
A többfordulós, logikai érvelési próbából, az erőnléti alkalmasság teszteléséből és az írásbeli vizsgából álló megmérettetés után derül ki, hogy hányan bizonyulnak alkalmasnak a feladatokra.
Az igazgató úgy látja, 20-25 fős személyi állománnyal lehetne biztosítani az állandó, hétvégére és éjszakára is kiterjedő járőrszolgálatot, mivel a pihenőszabadságokat is biztosítani kell, de ugyanígy a továbbképzések és betegszabadságok miatti hiányzókat is pótolni kell ilyenkor.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!