Kolozsvári és nagyváradi útjaim során évek óta figyelem, hogy mik lehetnek azok a nagy, tojásformájú acélépítmények Nyárádtőnél. Most végre megtudtam, sőt az üzemeltetőit is megismertem: ezek az AnFeed gabonasilói, ahol tápot készítenek haszonállatoknak.
Bennégett egy férfi egy kigyulladt épületben Székelyvarságon hétfőn reggel – tájékoztatott közleményében a Hargita megyei tűzoltóság.
Mától egy hétig országos ellenőrzést tart az utakon a rendőrség, hogy kiszűrjék az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülőket.
Lovasbirkózás, agárfuttatás, lovasíjászat, hadi bemutató – alig egy hét van hátra a Nemzeti Vágta előfutamaként szolgáló Székely Vágtáig, amelynek gazdag programja és több újdonsága is lesz az idén, érdemes bejegyezni a naptárba.
Jövő hónaptól már borsos bírságot kaphatnak azok, akik nem töltik fel időben, tehát a törvény által megszabott ötnapos határidőn belül az elektronikus számlákat az adóhatóság rendszerébe. Hargita megyében a jogi személyek többsége már használja ezt.
Közzétette vasárnap este a napközben mért legmagasabb hőmérsékleti értékeket az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nézzük csak!
A Miss World Hungary szépségverseny közönségtalálkozóját tartották vasárnap a budapesti Hősök terén. A tizenhat versenyző a labdarúgó-Eb-hez kapcsolódva tartott bemutatót.
Még a legártatlanabbnak tűnő témák kapcsán is rengeteg gyűlölködő, bántó hozzászólásba botlunk bele a közösségi oldalakon. Sokkal alpáribb stílusban, vulgárisan és sértőbben kommunikálunk egymással online, mint a valóságban – legalábbis sokan közülünk.
Sodronnyal zárta el a Gyilkos-tó egy részét a HVCSK közműszolgáltató, hogy az előírásoknak megfelelően védelmi zónát alakítson ki a vízkivétel övezetében. Az elhatárolás lényegében véget vetne a csónakázásnak a tó ezen részén.
Alapvetően napos, száraz idő lesz jellemző a jövő hét folyamán, sok napsütéssel, a hét második felében 30 Celsius-fok feletti hőséggel.
Sepsiszentgyörgyi gyökerekkel rendelkező, jelenleg Zabolán élő fiatal párról írunk: egyikük sikeres marketinges (volt), másikuk elismert ornitológus.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
Messziről érkezett egykori kollégákkal, barátokkal, a színházát szerető és támogató helyi közönséggel ünnepelve tartotta meg évadzáró gálaműsorát a Csíki Játékszín társulata, amely a teátrum fennállásának huszonöt éves évfordulója égisze jegyében zajlott.
Csak az elmúlt hónapban körülbelül 150 kiskorút kellett visszafordítaniuk a határról, mert az őket kísérő felnőttek nem tudták bemutatni a törvény által előírt dokumentumokat. Ezekre a papírokra lett volna szükség.
A török riviéra és a Vörös-tenger korallszigetei idén is húzóerők a nyaralás úti céljának kiválasztásánál, csakúgy mint az üdülési utalványok, amelyek viszont itthon marasztalják a szabadságolók egy részét. Olcsónak azonban egyik utat sem nevezhetjük.
Hétfőn kezdődik a nyári érettségi, amelyre idén több mint 134 ezren iratkoztak be.
A klímaváltozás miatt egyre veszélyeztetettebb területté válik Románia az erdőtüzek szempontjából, a székelyföldi erdészetek pedig igyekeznek felkészülni a vészhelyzetre. Ezért is szerveztek konferenciával egybekötött műhelymunkákat Udvarhelyszéken.
2032-ben lesz a 700. évfordulója annak, hogy először említették írásban Gyergyószentmiklóst – egy ilyen jubileumot illik méltóképpen megünnepelni. Készülnek is rá: első lépésként a kincseit mutatta meg a Szent Miklós-templom.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet vasárnapra virradóan a hargitai megyeszékhelyen: a lakott települések sorában itt volt a leghidegebb.