Múlt héten értesítették a kerelőszentpáli rendőrőrsöt, hogy egy községbeli 39 éves lakos elhunyt a marosvásárhelyi kórházban, ahova súlyos fejsérüléssel szállították be még június 5-én.
Az osztályfőnöki órát követő hálaadó szentmisére zsúfolásig megtelt a Szent Miklós-hegyi plébániatemplom: családtagok, szakoktatók, hitoktatók, orvos kollégák kísérték utolsó diáklépéseiket.
Új vezetője van a Marosvásárhelyi Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézetnek (IBCvT). A frissen kinevezett igazgató már régi ismerőse az újságíróknak, ugyanis korábban ő volt a Maros Megyei Egészségbiztosító Pénztár (CJAS) vezetője.
A Romániai Krónikus Betegségben Szenvedők Egyesülete (COPAC) kivonult az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) által szervezett tanácskozásról, melynek témája a gyógyszerek referenciaárának módosítása volt. Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint utóbbi képtelen tárgyalni a betegek képviselőivel.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szombaton, 2010. június 19-én Kolozsvárra látogatott. Délelőtt a Házsongárdi temetőben rótta le kegyeletét, majd az Erdélyi Magyra Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségével találkozott a kolozsvári főkonzulátuson.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szombaton, 2010. június 19-én Kolozsvárra látogatott. Délelőtt a Házsongárdi temetőben rótta le kegyeletét, majd az Erdélyi Magyra Nemzeti Tanács (EMNT) elnökségével találkozott a kolozsvári főkonzulátuson.
Közel 350 000 lejből újítják fel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal épületét. Az épület külsejéhez nem nyúlnak – ebből a pénzből csak a belső részt renoválják.
Varujan Vosganian, a PNL alelnöke pénteken figyelmeztette az RMDSZ-t, hogy a „tűzzel játszik”, kiemelve, hogy azért, ami jelenleg az országban történik, a szövetség ugyanolyan mértékben felelős, mint a Demokrata-Liberális Párt (PD-L).
„Élt 100 esztendőt, elhalt fojtogatás következtében” – mondta Sütő András egyik látomásában a magyar nyelvről. Jóslatára azonban ő maga cáfolt rá: amíg lesznek sütőandrások, lesz magyar nyelv is – bizonygatták a másodjára megszervezett Sütő András Napokon a résztvevők.
A hivatalos romániai látogatása során Sepsiszentgyörgyre is ellátogató Semjén Zsolt: megköszönte azt a segítséget, amelyet az erdélyi magyarság nyújtott az árvízsújtotta településeknek. Ugyanakkor kiemelte, új kezdetet vett a román–magyar kapcsolat is.
Megérkezett Háromszékre Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese arra a hivatalos látogatásra melynek keretében a megyei és városi elöljárókkal találkozott. A politikus részt vett a Közös tér-közös örökség, A Kárpát-medence megújuló épített öröksége című műemlékvédelmi kiállítás megnyitóján is.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Cseke Attila, egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy hétfőn véglegesítik az ingyenes védőoltások beszerzésére szervezett versenytárgyalásokat és az eddig hiányzó oltásokat a megyei közegészségügyi igazgatóságok jövő héttől megkapják.
Nyolc hetes képzés záróünnepségét tartották a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. Az internet korhatár nélkül címmel meghírdetett számítógépkezelői tanfolyamot több mint húsz középkorú és idősebb személy végezte el.
A Gyergyószéken is pusztító viharoknak és özönvízszerű esőzéseknek több helyen hidak is áldozatul estek. A június tizenharmadikán és tizennegyedikén a patakokon hirtelen lezúduló ár több helyen alámosta, járhatatlanná tette az átkelőket. A Gyergyószentmiklós és Gyilkos-tó közti út mentén, a hetes kilométer magasságában található hídnál megtörtént a helyreállítás.
Június 18-án ünnepi körülmények közt átadták azt az életnagyságú huszárszobrot, melyet a Magyar Miniszterelnöki Hivatal pályázatán nyert el Székelyudvarhely. A lovasszobor a Székely Támadt vár fokán áll, a város fele néz – így kiválóan látható az Eötvös József Szakközépiskola elől.
Hivatalos látogatást tesz Háromszéken Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese.
A hagyományokhoz híven, július első szombatján kerül sor a csíksomlyói Nyeregben az Ezer Székely Leány Napja ünnepségre. A szervezők remélik, július 3-án nagyszámú fiatal és lélekben fiatal székely népviseletben vonul ki az ünnepségre, akik hitükben erősödnek és erkölcsükben tisztulnak.
Románia a földgáz árának csökkentésében egyezett meg Oroszországgal, és abban bízik, hogy jövő év eleje előtt még újabb árcsökkentést sikerül elérnie – jelentette be Adriean Videanu, gazdasági miniszter.