Nők tízezrei imádkoznak március 5-én

Segesváron tartott egyeztető ülést a Női Világimanap Romániai Bizottsága, ahol összeállították a március első péntekén tartandó Női Világimanap hazai programját, melyen több felekezethez tartozó nők tízezrei imádkoznak akár két-három nyelven is. Idén a kameruni nők helyzete áll imájuk középpontjában.

Több mint kétszáz roncsautót adtak le

A roncsautó program alig több mint egy hete alatt már kétszáz darab, tíz évesnél idősebb autót adtak le a csíkszeredai átvevőpontnál, a REMAT Hargita Rt. telephelyén.

Több mint kétszáz roncsautót adtak le
2010. február 24., szerda

Veszélyben a kórházigazgatói tisztségek

Nem elbocsátás, csak tisztségektől való megfosztás fenyegeti az ország 577 kórházmenedzserét. A Cseke Attila egészségügyi miniszter által bejelentett intézkedés a helyettes igazgatói tisztségek felszámolását irányozta elő.

Veszélyben a kórházigazgatói tisztségek
2010. február 24., szerda

Előjegyzéssel mehetünk családorvoshoz

Április elsejétől csak előjegyzéssel mehetnek a betegek a családorvoshoz vagy a szakrendelőkbe. A Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke, dr. Szabó Soós Klára szerint ez rendjén van, csak a bevezetéshez túl rövid az idő.

Előjegyzéssel mehetünk családorvoshoz
Előjegyzéssel mehetünk családorvoshoz
2010. február 24., szerda

Előjegyzéssel mehetünk családorvoshoz

2010. február 24., szerda

Húsz éve alakult újjá az erdélyi magyar cserkészélet

Húsz évvel ezelőtt Székelyudvarhelyen megalakult a Budvár cserkészcsapat, mely a rendszerváltás után egyben az első erdélyi magyar cserkészszerveződés is volt.

Húsz éve alakult újjá az erdélyi magyar cserkészélet
2010. február 24., szerda

Nem mindenhol jut pénz a pedagógusok bérleteire

Nem minden önkormányzat tudja megtéríteni ingázó pedagógusainak a bérlet árát. Az előző években ezt a béralapból fedezték, a fejkvóta alapú finanszírozási rendszer bevezetése óta azonban az önkormányzatok hatáskörébe került ezen járulék kifizetése.

Nem mindenhol jut pénz a pedagógusok bérleteire
2010. február 24., szerda

Hetek óta nincs újinfluenza Hargita megyében

Három hete nem igazoltak új újinfluenzás megbetegedést Hargita megyéből. Míg az újinfluenza járvány a jelek szerint visszavonulóban van, addig náthás megbetegedés, illetve tüdőgyulladás sok van.

Hetek óta nincs újinfluenza Hargita megyében
2010. február 24., szerda

A sorompó sem segít a parkoláson

Van sorompó, de legtöbbször nyitva áll a csíkszeredai, Kőrösi Csoma Sándor utcai parkolóban. Sok az autó, a járdákon is parkolnak – jött a panasz a lakástulajdonosi egyesülettől.

A sorompó sem segít a parkoláson
A sorompó sem segít a parkoláson
2010. február 24., szerda

A sorompó sem segít a parkoláson

2010. február 24., szerda

Elütöttek egy kislányt Betfalván

Csak könnyebb sérüléseket szenvedett az a kislány, akit szerdán, február 24-én délelőtt Betfalván elütött egy személygépkocsi.

Elütöttek egy kislányt Betfalván
Elütöttek egy kislányt Betfalván
2010. február 24., szerda

Elütöttek egy kislányt Betfalván

2010. február 24., szerda

Börtön és megfélemlítés három gyűrűért

Az elkobzott arany nyomában című cikkünket elolvasva a minap egy idős hölgy tért be szerkesztőségünkbe, és egy 1967-ben történt esetet mesélt el. A történet három elkobzott jegygyűrűvel kezdődött, és szomorú véget ért: a fiatal jegyespár gyűrű nélkül maradt Segesváron, egy farkaslaki személyt pedig bebörtönöztek.

Börtön és megfélemlítés három gyűrűért
2010. február 24., szerda

Bezárt az udvarhelyi jégpálya

A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal felhívja a városlakók figyelmét, hogy szerdától, február 24-étől hivatalosan bezárja kapuit a városi műjégpálya.

Bezárt az udvarhelyi jégpálya
Bezárt az udvarhelyi jégpálya
2010. február 24., szerda

Bezárt az udvarhelyi jégpálya

2010. február 23., kedd

Cseke Gábor jelentései

„Őszinte, kegyetlen és könyörtelen szembenézés” – így jellemezte Székedi Ferenc újságíró Cseke Gábor legújabb, Jelentések – magamról című kötetét a kedd esti csíkszeredai könyvbemutatón a Hargita Megyei Művelődési Központ pinceklubjában.

Cseke Gábor jelentései
Cseke Gábor jelentései
2010. február 23., kedd

Cseke Gábor jelentései

2010. február 23., kedd

Művészeti herce-hurca

Az oktatásügyi szaktárca úgy döntött, hogy indulhat a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban két-két magyar-, illetve román tannyelvű cikluskezdő osztály. Feltétel: a megfelelő létszám, azaz osztályonként 25 gyerek.

Művészeti herce-hurca
Művészeti herce-hurca
2010. február 23., kedd

Művészeti herce-hurca

2010. február 23., kedd

Nincs megegyezés a márciusi megemlékezésről

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon nem tudott megegyezni az RMDSZ és az EMNT vezetősége a Fekete márciusként elhíresült marosvásárhelyi események 20. évfordulóján tartandó megemlékezésekről.

Nincs megegyezés a márciusi megemlékezésről
2010. február 23., kedd

Lopják a fém lábtörlőket

A vasból készült lábtörlőket is ellopják – Csíkszeredában több tömbház elől is eltűntek ezek az elmúlt napokban.

Lopják a fém lábtörlőket
Lopják a fém lábtörlőket
2010. február 23., kedd

Lopják a fém lábtörlőket

2010. február 23., kedd

Szerencsével úszta meg a súlyos balesetet

Egy erkély alatti gipsz stukkó zuhant le Csíkszeredában egy épületről. Majdnem eltalált egy gyalogost, de az idős férfinak szerencséje volt.

Szerencsével úszta meg a súlyos balesetet
2010. február 23., kedd

Ordít a polgármester: márpedig írják alá a protokollumot

Marosvásárhely polgármestere, a PD-L Maros megyei szervezetének elnöke elégedetlen amiatt, hogy az RMDSZ megyei szervezetével még mindig nem írták alá az együttműködési megállapodást, holott a decentralizált intézmények vezetői tisztségeit már hetek óta elosztották.

Ordít a polgármester: márpedig írják alá a protokollumot
2010. február 23., kedd

Március végéig dolgozzák ki az új átalányadó-rendszert

A pénzügy-minisztériumnak március végéig kell kidolgoznia az átalányadó alkalmazási rendszerét, miután a kormány vállalta, hogy néhány területre leszűkíti az adónemet, és törli a minden vállalkozást sújtó minimáladót – jelentette be kedden Emil Boc kormányfő.

Március végéig dolgozzák ki az új átalányadó-rendszert

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye