Véget ért az iskola!

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Közel negyvenezer diák számára kezdődött meg a nagyvakáció Háromszéken, valamint a középiskolák is elbúcsúztatták végzőseiket a hétvégén.

Bús Ildikó

2010. június 14., 12:372010. június 14., 12:37

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Szakközépiskolák és líceumok egyaránt utoljára csengettek végzős diákjaiknak a megszokott ünnepi ceremóniával. Ugyanakkor pénteken ért véget hivatalosan is az idei tanév, Kovászna megyében összesen 38 334 iskolás számára kezdődött meg a felhőtlen nyári vakáció. A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség statisztikai adatai szerint 9258 tanuló végzett a gimnáziumi osztályokban megyesiznten, 967-en szakislolát végeztek, és 8259 tanuló lépett ki a líceumok falai közül. A vakáció ideje alatt ugyanakkor különböző táborokat, tevékenységeket szerveznek az iskolásoknak, ezáltal hasznosan tölthetik majd el a nyarat.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Szombaton a legnagyobb kánikula közepette ballagtak a sepsiszentgyörgyi művészetisek és szakiskolások, akik a forróság ellenére is kénytelenek voltak végighallgatni a búcsúbeszédeket, szavalatokat, valamint a kitüntetett diákok névsorát. Ugyanakkor a Puskás Tivadar Szakközépiskola végzősei is búcsút mondtak az iskola- és munkapadnak – utóbbinak csak egyelőre –, és elballagott a négy évvel ezelőtt együtt indult öt osztály.

Bár a vakáció elkezdődött, sokak számára még fontos lépést jelentenek a vizsgák. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a IX. osztályba való iratkozás június közepén kezdődik, a számítógépes elosztást követően, július 2-án derül ki, hogy ki, melyik tanintézményben folytathatja tanulmányait a 2010–2011-es tanévben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
Hirdetés