
Fotó: Boda L. Gergely
Pont került a tíz éve tartó bonyodalmak végére – már ami a marosvásárhelyi táblabíróság mellett működő ügyészség helygondjait illeti. A hadügyminisztérium egy használaton kívüli kaszárnyát bocsát az intézmény rendelkezésére.
2010. június 17., 12:432010. június 17., 12:43
2010. június 17., 12:502010. június 17., 12:50
Fotó: Boda L. Gergely
„Húsz évig ingyen használhatja a marosvásárhelyi táblabíróság mellett működő ügyészség a honvédelmi minisztérium tulajdonában levő, az Unirea Gimnáziummal szembeni egykori kaszárnya épületét” – közölte Gabriel Oprea (balról az első a fotón).
„Egész Romániában a mi intézményünk dolgozik a legrosszabb körülmények között. Egy irodában három ügyész tevékenykedik, nem is szólva azokról, akiket a tanulmányaik végeztével hozzánk irányítottak. Nem tudjuk, hogy hol helyezzük el őket. Nemsokára jönnek majd szakemberek, hogy felmérjék, milyen felújításokat kell eszközölni az említett épületen, hogy beköltözhessünk. Számításaink szerint két éven belül befejezhetjük a modernizálási munkálatokat” – mondta Dan Petru főügyész (balról a harmadik).
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.
„Közvetíteni kívánunk a Maros megyei vállalkozók és a magyarországi cégek között, ezért is látogattam meg a megye több régióját és találkoztam az üzletemberekkel” – mondta szerdán Marosvásárhelyen Gabriel Șopandă, Románia magyarországi nagykövete.
szóljon hozzá!