
Fotó: Henning János
Teljesen felújítják a Kovászna megyei Zágon község iskoláját. Az erről szóló szerződést hétfőn írták alá a tanácsnál, a projekt értéke 850 ezer euró köré tehető.
2010. június 21., 15:592010. június 21., 15:59
2010. július 06., 13:382010. július 06., 13:38
Fotó: Henning János
Az iskola felújításáról szóló pályázat sikere azért kiemelten fontos, mert Kovászna megyében ez az egyetlen ilyen jellegű vidéken megnyert pályázat, ismeretette Tamás Sándor, Kovászna megyei önkormányzati vezető a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztató keretében. Az iskola felújításának nagy részét a Központi Fejlesztési Régió tanügyi beruházásokat célzó alapjából finanszírozzák, de a közel 39 millió lejes költségvetéshez a szaktárca, illetve a helyi önkormányzat is hozzájárul, 396, illetve 61 ezer lejjel. Tamás Sándor elmondta: a felújítást 20 hónap alatt bonyolítják le. Az épület felújítása mellett új felszerelésekkel is ellátják az iskolát.
Fotó: Henning János
A sajtótájékoztatón jelen volt Simion Crețu, a Központi Fejlesztési Régió elnöke,Ko aki elmondta, Zágon Kovászna megye legnagyobb községe, ahol a demográfiai adatok szerint továbbra sincs hiány iskolásokból, ezért tökéletesen megfelel a pályázat feltételeinek. Crețu ismertette a Kovászna megyéből benyújtott pályázatok helyzetét is.
Elmondása szerint azokból az alapokból, amelyek fölött a Központi Fejlesztési Régió rendelkezik, a múlt hét végéig közel 130 millió euróra pályáztak. A szerződési fázisban lévő projektek értéke 13,5 millió euró fölé tehető, a szerződés előtt álló pályázatok közel 9,4 millió eurót tesznek ki.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!