Tetten érték azt a két személyt, akik a gyanú szerint Farkaslaka községben az egyik helybéli gazda gyümölcsöséből loptak.
Számos szakmában hirdetnek állást Hargita megyében, amelyeket szakképesítés hiánya miatt az álláskeresők nem tudnak betölteni. A szakemberhiány kapcsán a munkaerő-elhelyező ügynökségnél érdeklődtünk.
A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gyülekezetei a belvárosi református templomban úrvacsoraosztásos istentisztelettel ülik meg a reformáció ünnepét október 31-én, szombaton. Utána koncertekre, kiállításlátogatásra, könyvbemutatóra kerül sor.
Szinte kivétel nélkül minden szatyorba került legalább egy cserép krizantém kedden a székelyudvarhelyi piacon, a Nyárád menti termesztők szép számban adták el színpompás virágaikat.
A Borboly Csaba megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper keddi tárgyalásán három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását, elismerve a vádiratban foglaltakat. Az ügyész börtönbüntetést kért számukra.
Végéhez közeledik a betakarítás Hargita megyében, így rövidesen elfogy az élelem a vadak „terített asztaláról”, a termőföldekről is. Tavalyhoz képest idén jelentősen visszaesett a bejelentett vadkárok száma Hargita megyében.
Újabb átverésre figyelmeztet a székelyudvarhelyi Aqua Nova Hargita Kft. vízszolgáltató, ugyanis a napokban ismét több fogyasztó – főként cégek – jelezték náluk, hogy számukra ismeretlenek a vízszolgáltató nevében belső hálózati mosatást vállalnak.
Még mindig vannak olyan iskolák és napközik Hargita megyében, amelyekben nincs angolvécé vagy vezetékes víz, sőt arra is van példa, hogy a tej-kifli program lebonyolítása ütközik akadályba tárolóhelyiség hiányában.
Kétnapos rendezvénysorozattal, főzőversennyel, szüreti bállal ünnepeltek az Oklándi Elhelyezőközpont lakói, egri, hollandiai és környékbeli vendégeik, valamint mindazok a felnőttek, akik az elmúlt másfél évtizedben az intézménynél dolgoztak.
Nemcsak a vize nem tiszta a homoródfürdői szennyvízülepítőnek, hanem a létesítmény működtetésének kérdése sem. A víztisztító állomás utoljára 2006-ban kapott környezetvédelmi működési engedélyt, így illegálisan működik.
Nem volt ehető a teljes mennyiség – véli a Guinness-rekordok képviselete a majdnem húszméteres töltött káposztáról, melyet a huszadik parajdi töltöttkáposzta-fesztiválon készített a Sóvidék–Hegyalja Turisztikai Egyesület csapata.
A paprika és a paradicsom – a nyár két igazi sztárja – találkozik ebben az egyszerű, mégis mennyei paraszti ételben. Füstös szalonnával, paprikás kolbásszal és egy csipet nosztalgiával ez a lecsó nemcsak a hasat, de a szívet is megmelengeti.
Nagy felháborodást keltett az érdekelt szarvasmarhatartó gazdák körében, hogy a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet visszamenőleg húsz banival csökkentette a leadott tej literenkénti árát az április-szeptemberi időszakra.
A Facebook közösségi oldalon jött szembe ez a fotó, amelyet Székelyudvarhely egyik utcájában készítettek.
Az intézmény reményeit beváltva több iskola is csoportokba szervezve küldött diákokat pénteken a székelyudvarhelyi bíróságra, a nyílt nap alkalmából.
Saját házának udvarán rendezett kiállítást Máréfalván Pál Emil – a vállalkozó, biogazda és galériaalapító festőművész alkotásait mindössze egy órán át lehetett megtekinteni.
Az új magyar alkotmányról, valamint a magyar állampolgárok jogairól és kötelezettségeiről volt szó a Jogállami kerekasztal Erdélyben című beszélgetésen péntek délután a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központban.
Történelmi jelentőségű helyszínen, a Szent László-hegyen gyújtották meg a derzsiek a székelyek összetartozását hirdető lármafát.
Jelképesen, mécsesekből rakták ki Székelyföld határait szombat este Székelyudvarhelyen a Patkóban, csatlakozva ezáltal az SZNT lármafa gyújtó akciójához.