Még ebben az esztendőben egy-egy mobil, sátortetős műjégpályát épít Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson a Székelyföldi Jégkorong Akadémia. Székelyudvarhely azonban a tervekben említés szintjén sem szerepel.
Kinyitották pénteken a parajdi sóbányában található kalandparkot, ám az üggyel kapcsolatosan hiába próbáltuk többször is elérni a Club Aventura képviselőit, hívásainkra nem válaszoltak.
Patakszennyezés miatt szerveztek lakossági fórumot Nyikómalomfalván a derítőállomás működésével kapcsolatban. Jövő héten új vezetékeket fektetnek le a víztisztító és a Nyikó között, így vélhetően csökken majd a szennyezés mértéke.
Paul Brummell, Nagy-Britannia bukaresti nagykövete beszélt a Brexit utáni politikai helyzetről a zeteváraljai EU-táborban vasárnap délelőtt.
Hargita megyében mintegy 550, oktatási céllal működő épület szerepel a népegészségügyi igazgatóság nyilvántartásában. Ebből hatvanhét olyan ingatlan van, ahol nincs például vezetékes víz vagy vízöblítéses vécé.
A populizmusban, illetve a technokrata kormányban leselkedő veszélyekről értekezett Markó Béla szenátor, volt RMDSZ-elnök a zeteváraljai EU-táborban.
A kézművesek munkáját védő szabályzásokról beszéltek a XVI. Míves Emberek Sokadalma alkalmával megszervezett konferencián, pénteken a székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében.
Gyermekfoglalkozások, eszem-iszom, zene, vásári forgatag – szombaton megnyílt a XVI. Míves Emberek Sokadalma a székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban.
Befejeződött a felújítás, már csak nevet kell adni a bögözi kultúrotthonnak – erre vonatkozóan vár javaslatokat az udvarhelyszéki község önkormányzata.
Megoldáskereső hozzáállással sikerülhet hozzájárulni a Fehér-Nyikó vízminőségének javításához – véli Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, aki a nyikómalomfalvi derítőállomás problémájának megbeszélésére párbeszédre hívja az érintetteket.
Az 1978-ban zenetanárként Szentegyházára került Haáz Sándor négy évre rá alapította meg a Gyermekfilharmóniát. A Gyermekfilinek becézett kórus mára az erdélyi magyar zenei élet egyik kiemelkedő színfoltja lett. A nemzetközi hírű karnaggyal beszélgettünk.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
A körforgalmak használatára vonatkozó szabályok sokakban zavart és félreértést keltenek Székelyudvarhelyen. Talán az autós szabálytalanságok is ezekben a csomópontokban a leggyakoribbak.
Gyógytornász, vízügyi hatósági ügyintéző, légitársasági beszerző, műszaki vezető és végrehajtási ügyintéző élheti át a Hargita megyei mezőgazdász élet szépségeit, nehézségeit jövő héten a Vidék Kaland program keretében. Vasárnap érkeznek a „kalandorok”.
Tizenhárom éves szentábrahámi kislány értesítette a rendőrséget szerdán este, hogy aznap délután az édesapja megerőszakolta. A helyszínre riasztott rendőrök bizonyítékok után kutatva égett ruhadarabokat találtak a ház mögött.
Szekérrel szedik össze a Szarkakő közelében lévő földekről ismeretlenek az érlelésre kihordott trágyát, megkárosítva ezzel a gazdákat. Hasonló eset gyakran előfordul Udvarhelyen az utóbbi időben. Az érett trágyára egyébként nagy kereslet van.
Rövidesen ismét lehet igényelni állami támogatást megújuló energiát hasznosító fűtésrendszerek vásárlására, továbbá környezetbarát anyagokkal történő épületszigetelésre is, ugyanis ötéves szünet után újraindul a kibővített Zöld Ház program.
Harmadik napja aszfaltoznak Székelyudvarhelyen, a Bethlen-negyedi Kisköved utcában, ezért lezárták annak felső szakaszát, viszont egy behajtást engedélyező tábla hiányában az autósok szabálytalanul kénytelenek közlekedni.
Lehajtott az úttestről és felborult egy lakókocsi szerdán este Székelyvarság bejárata előtt. A járművet vezető magyarországi sofőr ittas volt. Bögözben szabálytalan előzés miatt történt baleset – számolt be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.