Kézi munkával készített térbeli könyvvel hívja fel a figyelmet az épített örökségre

Székelyudvarhely hét nevezetes épületét mutatja be a Rizalit Grafikai Műhely gondozásában készült album. Széles Ferenc szerző és illusztrátor elmondta, az ötletet a technológiából merítette.

„A térbeli könyvek technológiája nagyon régóta érdekel, és amikor néhány hónappal ezelőtt elkészítettem az első modellt, a belvárosi református templomot, akkor pattant ki az ötlet, hogy ezzel a módszerrel el kellene készíteni a város épített örökségének főbb épületeit is. Gyerekként nagyon szerettem Vojtěch Kubašta Piroska és a farkas, Hófehérke stb. térbeli könyveit, és ezeket felnőttként is szívesen forgattam. Beleástam magam az ilyen könyvek elkészítésének technológiájába, a téma pedig, maga a város, adott volt” – mondta a számítógépes grafikusként dolgozó alkotó, majd hozzátette, hogy a korlátozott példányban kiadott könyvek mind kézi munkával készültek.

Széles Ferenc reméli, hogy jókor jön Székelyudvarhelynek egy ilyen könyv. „Azt látom, hogy nemcsak fizikailag változott meg a város, hanem a »mentális városkép« is jelentősen romlott az utóbbi időben. A korábbi generációk büszkék voltak erre a városra, és ahogy én látom, ez a hozzáállás egyre inkább eltűnőben van. Nyilván nem a századelőre kell visszatekinteni, de az utóbbi évtizedekben jelentős változások történtek, és a város élhetetlenebb lett. Ezt a folyamatot szeretném lassítani a könyvvel, és emlékeztetni a lakosokat, hogy a város, amiben élünk, megéri a küzdelmet. Amit én próbálok tenni, az csupán egy aprócska »karcolás«, de minden ilyen kezdeményezés előbbre viszi ezt az ügyet.”

Az alkalmazott technológia viszont határt szabott a teljes épített örökség bemutatásának, így hét nevezetes székelyudvarhelyi épület háromdimenziós modellje található meg a könyvben, mellettük kinyíló fülecskékben a környezetükben található további jellegzetességek is helyet kaptak. Az adott oldal kinyitásával egy kitapintható épületmodell tárul elénk. Ezzel egyebek közt az volt a cél, hogy a nemlátók is megismerhessék az épületek formáit. Minden épület mellett leírás található, melyben a szerző saját véleményét fogalmazta meg az adott nevezetességről. Ezekből Braille-, azaz vakírással készített kivonat is helyet kapott a könyvben.

A hét fő nevezetesség a Jézus kápolna, a ferences templom és kolostor, a belvárosi református templom, a Szent Miklós plébániatemplom, a belvárosi unitárius templom, az egykori vármegyeháza, azaz a mostani városháza, a hetedik pedig egy tömbházmodell.

„A »bezzeg a mi időnkben« hozzáállással nem értek egyet. Fejlődni kell, minden generációnak meg kell találnia a maga útját. Székelyudvarhelynek van egy jellegzetes városképe, ehhez sok minden hozzátartozik, például a tömbházak is. Ezt a városképet elsősorban az itt lakó emberek alakították ki, nagyon látványos példák erre a tömbháznegyedek. A blokkok jellegzetesen sivár látványát az udvarhelyi lakónegyedekben önkéntes parkosítással, faültetésekkel sikerült megtörni, létrehozva egy, a városra jellemző látványt. Ez a tendencia főként azzal magyarázható, hogy a kommunista iparosítás idején a gyári munkások jelentős része a környező falvakból származott. Ezek az emberek magukkal hozták a rendezett környezetre való igényt, és ezt vitték tovább, amikor beköltöztek a tömbházakba. Ezért mentálisan kialakult bennünk, hogy jól kell kinéznie a városnak. Ennek a hozzáállásnak a romlása magával hozza a városkép pusztulását is. Az utóbbi időben megjelent civil kezdeményezések, amelyek szintén ezt a folyamatot szeretnék megállítani, egyértelműen jelzik, hogy nem csak én érzek így. Mert nem az az igazi udvarhelyi, akinek ide szól a lakcíme, hanem az, aki otthonának tekinti ezt a várost és megpróbál gondoskodni róla” – véli a 41 éves grafikus.