
Fotó: Pál Árpád
Törvényes a vádirat, törvényesek a bizonyítékok, illetve a tanúk vallomásai is idős és ifjabb P. B. legutóbbi ügyében. Apát és fiát a tavaly novemberben Székelyudvarhely városközpontjában elkövetett csendháborítás, fenyegetés, valamint egy helyi vállalkozó személyi szabadságának korlátozása vádjával vonják felelősségre.
2017. március 04., 13:162017. március 04., 13:16
2017. március 04., 15:442017. március 04., 15:44
A vádlottak védelme felhozott minden jogszerűen emelhető kifogást – nyilatkozta lapunknak Paul Leontică székelyudvarhelyi főügyész, a helyi bíróságon pénteken megtartott vádvizsgálati tárgyalás után, ahol a vádirat, a tanúk vallomásai és a bizonyítékok, illetve azok beszerzésének törvényességét vizsgálták.
A kifogásokat az ítélőszék visszautasította, és mindent rendben talált a vádirattal kapcsolatban – tette hozzá a főügyész.
A vádlottak egyébként házi őrizetből érkeztek a tárgyalásra, miután február közepén enyhítettek a december elejétől elrendelt, azóta kétszer is meghosszabbított előzetes letartóztatásukon.
Előzmények
A vádemelés alapját egy tavaly novemberi ügy képezi, amikor is – a vád szerint – apa és fia autójukkal Székelyudvarhely központjában elzárták egy helyi vállalkozó autójának útját, aztán a járműből kiszállva késsel fenyegették és személyi szabadságában korlátozták a vállalkozót, több percre megbénítva a városközpont forgalmát.
A 2014 januárjában életbe lépett új Büntetőtörvénykönyv szerint a három vádpont közül a személyi szabadság korlátozása a legsúlyosabb bűncselekmény, amelyet egytől hét évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetnek. Rend- és csendháborításért három hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést, vagy pénzbírságot róhatnak ki, míg fenyegetésért három hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetés, vagy pénzbírság szabható.
A vádvizsgálati tárgyalás határozatát a kiközléstől számított három napon belül meg lehet fellebbezni, de az óvás eredményétől függetlenül a felelősségre vonás következő mozzanata az első érdembeli tárgyalás időpontjának a kitűzése lesz.
Megtámadott egy pásztort a medve a Kalonda-tetőn, a férfi azonban pásztorkutyáinak köszönhetően csak enyhébb sérüléseket szenvedett. A támadást nem jelentették a 112-es segélyhívón, ezért a hatóságok szerint nem tudtak időben törvényesen intézkedni.
Rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esett csütörtök délután Székelyudvarhelyen, több utcán megállt a víz, néhányan pedig áramkimaradást is jeleztek.
Évek óta leromlott állapotban van Székelyudvarhelyen a Tábor negyedi kazánház előtti tér, ahol nem csak a kaotikus parkolás, hanem az esőzésekkor felgyűlő víz is gondokat okoz. A városvezetés azt ígéri, hogy idén rendet tesznek a helyszínen.
Őrizetbe vettek egy 61 éves székelyudvarhelyi férfit, aki a gyanú szerint valótlanul jelentette be saját személygépkocsijának eltulajdonítását, miután ittasan balesetett okozott vele – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Öt évvel ezelőtt bontották el a fáklyát jelképező díszelemet Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli bejáratánál – akkor azt ígérték, új szimbólum kerül a helyére, de ez még nem történt meg. Kiderült, miért nem tudtak haladni ez ügyben.
Ráijesztett egy anyamedve és három bocsa egy fiatal párra Székelyudvarhelyen, miután a Bagossy Brothers Company koncertjéről tartottak hazafelé. A Templom utcában a házak között bukkantak fel a nagyvadak, a fiatalok pedig egy közeli építményre menekültek.
Villámcsapás okozott tüzet kedden Homoródszentpálon, ahol teljesen leégett egy csűr. A tűzeset a térségre kiadott vörös riasztás idején történt.
Együtt kell működniük az iskolahálózati válság rendezésében érintett székelyudvarhelyi iskoláknak, és meg kell előzniük, hogy a kényszerhelyzet újabb gondokat szüljön. A rendezési terv ismertetésekor ezekre a szempontokra is kitértek.
Megszületett a megoldás a székelyudvarhelyi iskolahálózatot érintő, hetek óta húzódó, indulatokat keltő problémára. Ezt tartják az eddigi legjobbnak az érintett felek.
Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.
szóljon hozzá!