Gépekre vár a keresztúri tejüzem

•  Fotó: Simon Eszter

Fotó: Simon Eszter

Két tejszállító autó már megérkezett a székelykeresztúri tejgyárba, jelenleg pedig a feldolgozáshoz szükséges hét gépre várnak, melyekért 420 ezer eurót fizettek. Ha minden a tervezett ütemben halad, november végén megkezdődhet a napi 10-12 ezer liter tej feldolgozása és a termékek csomagolása, értékesítése.

Simon Eszter

2012. október 10., 11:572012. október 10., 11:57

2012. október 10., 13:352012. október 10., 13:35

Augusztusában adták át a keresztúri tejfeldolgozó üzemet annak az ötszáz udvarhelyszéki gazdának, akik hitelből megvásárolták a régi vajgyár épületét. A Küküllő–Keresztúr Tejfeldolgozó és -értékesítő Szövetkezetbe tömörült gazdák novembertől maguk dolgozzák majd fel és értékesítik termékeiket. A tényleges indításról a szövetkezet elnökétől érdeklődtünk.

Új járművek érkeztek

November végétől 42 udvarhelyszéki csarnokból naponta öt tejszállító autó gyűjti majd be a tejet és szállítja a keresztúri feldolgozóba. Az itt előállított termékeket pedig az újonnan beszerzett, hűtőkamrával ellátott autóval viszik a megrendelőkhöz. „Megérkezett a két új tejszállító autó, a hűtős furgon is az udvaron van, és a régi autók közül is rendbe szedtünk hármat” – mondta el kérdésünkre Varga-Nagy László, a Küküllő–Keresztúr Tejfeldolgozó és -értékesítő Szövetkezet elnöke.

Korszerű gépeket vásároltak

Mivel a régi vajgyár felszerelései igencsak elavultak, azokat is kicserélik, a következő napokban hét különféle gépnek kell érkeznie Németországból. „Egy hűtőberendezést várunk, melyen keresztül beöntjük a beszállított tejet, és egy egyengetőt vagy homogenizálót, amely megakadályozza, hogy a tejben lévő zsiradék kicsapódjon” – sorolta Varga-Nagy. A tejpreparáló és pasztörizáló berendezés mellett egy csomagológépet is rendeltek, amely a kefirt, joghurtot és tejfölt csomagolja majd. „Október folyamán az automata mosórendszernek és egy jégvíztárolónak is meg kell érkeznie, melyeket összeszerelés után feltehetőleg november végén próbálunk majd ki először” – tudtuk meg a szövetkezet elnökétől.

Termékek és megrendelők

A naponta előállított friss tejtermékeken kívül ötféle sajtot, telemeát és túrót is előállítanak majd a keresztúri üzemben. „Áprilistól majd juhtejet is beveszünk és feldolgozunk, addig tehéntejből állítjuk elő a termékeket” – számolt be Varga-Nagy, majd hozzátette: fél év múlva megvásárolnak egy finn csomagolóberendezést is, mellyel majd a friss tejet is tudják zacskózni. A termékek értékesítéséről érdeklődve megtudtuk, eddig 10–12 cég jelezte, hogy igényt tart a tejgyár termékeire. „Hargita megyei cégeken kívül Brassó, Maros és Szeben megyeiek is érdeklődnek, valamint a CBA üzletlánc” – mondta. Novembertől olyan gazdáktól is átveszik a tejet, akik nem szövetkezeti tagok, de nekik csakis piaci áron tudnak fizetni. „Eddig ha valaki be szeretett volna állni a szövetkezetbe, 800 lejt kellett fizetnie, a gépekkel 1000–1500 lejre nőtt ez az összeg” – summázott az elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés