
A Teleki-kastély és annak múltja szorosan kötődik a faluhoz
Fotó: Gálna Zoltán
Első írásos említésének 700. évfordulóját ünnepelte a hétvégén Gernyeszeg. A Maros megyei település hét évszázados történetében fontos szerepet töltött be az iskola, az egyház, a Teleki-kastély, amelyek közösségformáló és megtartó erejéről is szó esett az ebből az alkalomból tartott történelmi konferencián.
2019. július 21., 20:012019. július 21., 20:01
2019. július 21., 20:042019. július 21., 20:04
Az elmúlt hétszáz év alatt sok mindent kibírt és még mindig létezik Gernyeszeg – hangsúlyozta Novák Csaba Zoltán szenátor a konferencia megnyitóján, ahol nyolc történész adta elő a Gernyeszeg és környéke múltjára vonatkozó kutatásainak eredményét. Az értekezlet előadóit és résztvevőit köszöntötte gróf Teleki Kálmán is, mint házigazda, a kastély tulajdonosa. Mint mondta, Kálmán Attila történésszel egy történelmi konferencia-sorozatot indítottak néhány évvel ezelőtt, amelybe e mostani is illeszkedik.
Kálmán Attila, az előadássorozat szervezője és moderátora arról a dokumentumról beszélt, amelyet 1319-ben kelteztek és amely először említi a Maros-menti település nevét. A meghívott előadók közül öten szorosan kötődnek a faluhoz, annak szülötteként, vagy lakójaként. Helytörténettel foglalkozni nem egyszerű feladat, idő- és energiaigényes, sok türelmet és kitartást kíván – hangsúlyozta, majd átadta a szót az első előadónak, Weisz Szidóniának, aki a Dicsőség, bukás, mindennapok a gernyeszegi uradalomban a 15. században című dolgozatát mutatta be. Arról számolt be, miképpen kapcsolódott össze a falu élete az erdélyi arisztokráciáéval, a Teleki családéval. Építkezésről, peres ügyekről, gazdálkodásról, a kastély történetéről beszélt.
A település múltját tárta fel a konferencia számos előadása
Fotó: Gálna Zoltán
Azt, hogy mennyire fontos egy vidék, egy település egy közösség életében, hosszú távú fennmaradásában az iskola és a tanulás, Diamantstein György történelemtanár hangsúlyozta az erről a témáról tartott előadásában. Rámutatott arra is, hogy az évszázadok során a Teleki család milyen szerepet töltött be a helyi fiatalság nevelésében. Egy korabeli dokumentum szerzője több pontban összegyűjtve figyelmeztet arra, hogy mire figyeljen a fiatal, mik a kötelességei és mik azok, amelyeket el kell kerülnie ahhoz, hogy mindig ésszerű, kiegyensúlyozott életet éljen.
A 6 és 10 éves kor közöttiek számára kötelező volt az iskola, ahol a tanítók délelőtt és délután foglalkoztak a gyerekekkel, írni, olvasni, számolni és vallásra tanították őket.
A Teleki-kastélyban fotó- és képzőművészeti kiállítás is várta az érdeklődőket, a kertben a legkisebbeket pedig interaktív gyermekfoglalkozások. Azok, akik jobban meg akarták ismerni a kastély történetét, vezetett sétákon vettek részt, ahol az építkezéstől kezdve a Teleki család történetéig, a kastélypark sajátosságaiig sok mindennel megismerkedhettek. Nem maradt el a faluhoz közeli domboldalon álló kripta meglátogatása sem, ahol a Teleki család tagjai nyugszanak, kis történelmi leckében részesülhettek azok, akik oda is ellátogattak.
A falu központjában, a kastély előtti téren felállított színpadon népzenei és pop-koncertek szórakoztatták a közönséget,
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!