Fotó: Boda L. Gergely
Egy év alatt 2 836 mellamputációt végeztek a Maros Megyei Sürgősségi Kórházban. 82 esetben a betegség szövődményeinek következtében a páciens elhunyt.
2010. április 11., 11:522010. április 11., 11:52
2010. április 11., 12:162010. április 11., 12:16
Fotó: Boda L. Gergely
„Ahogy a statisztikáinkból is kitűnik, az utóbbi tíz évben jelentősen megnőttek a rákos megbetegedések – mell- és pajzsmirigyrák, egyéb rosszindulatú daganatos betegségek. Ezek oka többek között az is lehet, hogy 20-21 éve történt a csernobili baleset, és most van a felezési ideje azoknak a radioaktív anyagoknak, amelyek a levegőbe kerültek és ez közvetlenül hat ránk” – magyarázta a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetője, dr. Adrian Mureşan.
A szakember a Romániai Rákbetegek Egyesületének keretében működő Közös Sorsok Csoport által javasolt országos mellprotézis program esetleges beindításáról elmondta, az Egészségügyi Minisztériumnak nagy erőfeszítéseket kellene tennie, hogy elő tudja teremteni a szükséges pénzalapokat.
„A mellrákban szenvedők számára még nincs országos program, már ami a mellprotézis-támogatást illeti – nagyon sok pénzbe kerülne ez a minisztériumnak, és felvetődne az a kérdés is, hogy mi történne azokban az esetekben, amelyeket nem sürgősségiek. Nagyon hosszú időbe telne egy ilyen program, és a költségei is jelentősen nagyok lennének. Egyetértek abban, hogy segíteni kell ezeken a pácienseken, mivel az esztétikai megjelenés fontos a nők számára, de a jelenlegi helyzetben, ebben a gazdasági válságban nem tudom, hogy tudnának-e elkülöníteni ekkora összegeket erre a programra. Egy mellprotézis 200–300 euróba kerül, a művelet a kórházi ellátással együtt eléri a 3.000-4.000 lejt” – mondta Mureşan.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.
szóljon hozzá!