Több könyvet is bemutattak a Szakszervezetek Művelődési Házában

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezésében három, az erdélyi magyar közélettel foglalkozó könyvet mutattak be péntek délután a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében. A Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról című kötetet Beder Tibor nyugalmazott földrajztanár, író, Kónya Hamar Sándor szerkesztő, politikus és Somai József szerkesztő, a Kistérségek – nagy remények? című kiadványt Cseke Péter egyetemi tanár és Bodó Barna politológus, valamint a Romániai magyar évkönyvet Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere ismertette.

Létai Tibor

2010. február 28., 15:582010. február 28., 15:58

2010. március 08., 16:232010. március 08., 16:23

Galéria

Elsőként a Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról szóló kiadvány került bemutatásra. A könyv a magyar közösségünk egy fájó pontjáról, a magyar felsőoktatásról, annak kálváriájáról szól. A kötetben ismertetésre kerül a kolozsvári egyetem története, valamint az intézmény Bolyai Egyetem néven fémjelzett 14 éve, mely korszak végén a Babeş–Bolyai egyetem létrehozásával megszűnt az önálló magyar felsőoktatás.

A könyben Balázs Sándor ekképpen fogalmaz: „A békeszerződés előtt Romániának bizonyítania kellett, hogy tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat, ezért 1946-ban létrehozták a kolozsvári magyar nyelvű egyetemet. Ez az intézmény fokozatos leépítésnek volt kitéve, a hatalmi szándék szerint azért jött létre, hogy előbb-utóbb ne legyen. 14 év után meg is történt a felszámolása, ehhez érvként azt is felhasználták, hogy 1956-ban az egyetemen sokan szolidaritást vállaltak a magyarországi forradalommal, ezért a pártállam a Bolyai Egyetemet \"a magyar nacionalizmus gócának\" tekintette.”

„Szívet melengető, de szomorú dolgokat is megtudhatunk a könyvből” – fogalmazott Beder Tibor, majd beszédében többek között kitért a folyamatos nyelvi asszimilációra, a Bolyai Egyetem megszűntével megindult magyar felsőoktatás elsorvasztására való román törekvésre. „Egy baj van a magyarsággal: mindig mástól várja a megoldást” – fogalmazott Beder beszédének végén. A könyvet méltatta Kónya Hamar Sándor, aki ugyancsak említést tett a román politika jól működő asszimilációs törekvéseiről, valamint arról, hogy hiányzik a politikai akarat a magyar felsőoktatás megteremtése mögött. A jelenlegi kormányprogramban szó sincs magyar egyetemről – hangsúlyozta Kónya-Hamar.

A Kistérségek – nagy remények? kötetről Cseke Péter kifejtette: a könyv egyfajta szemle, amely bemutatja mi történt az utóbbi években nálunk, mert a jövőépítéshez tudatosságra van szükség, egyúttal felvázolja az adott lehetőségeket a kistérségek megszervezésére, az önszerveződésre, de óva int attól, hogy az európai integráció kapcsán újabb illúziók áldozatai legyünk.

Antal Attila a nagyjából két tucat jelenlévő előtt bemutatta a 2007–2008-as Romániai magyar évkönyv összevont kötetét, mely a romániai magyar társadalmunkról szóló írásokat tartalmaz.
Bodó Barna, mindhárom könyvről szólt röviden. Elmondta: a Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról arra jó, hogy az olvasók felháborodjanak és ne tűrjék, hogy a politikusok ne arról beszéljenek amiről kell, a Kistérségek – nagy remények? kötetből megtudhatjuk: még most is van kiút a jelenlegi helyzetből, ha nem is látjuk azt, az évkönyv – amely a sorozat hetedik kiadása – pedig közéletünk tükre.

Mindazok, akik vették a fáradtságot és elmentek péntek délután a hármas könyvbemutatóra a Szakszervezetek Művelődési Házába tartalmas és érdekes beszédeket hallhattak az előadók részéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés