
Az MPP háromszéki elnöke, Kulcsár Terza József Kovászna megye és a megyeközpont gazdasági helyzetének javítása érdekében párbeszédet szorgalmaz az RMDSZ sepsiszentgyörgyi vezetőjével. Válsághelyzetben megvalósulhatna az igazi összefogás – fogalmazott az elnök.
2010. június 11., 08:112010. június 11., 08:11
2010. július 06., 13:262010. július 06., 13:26
A két politikai alakulat közösen kell kidolgozza a jövőre vonatkozó gazdasági intézkedéseket, városfejlesztési terveket, hiszen nem engedhetjük meg, hogy tovább romoljon Háromszék helyzete, fogalmazott Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke. Ennek érdekében tárgyalást kezdeményez az RMDSZ vezetőivel, hiszen közösen tudnák kiemelni a megyét a válságból.
Bár konkrét feladatokat még nem fogalmazott meg Kulcsár, de úgy véli, nem olyan kaliberű befektetésekre van szükség, mint a lámpavasak drágábbakra való kicserélése, hanem kisebb, gazdaságélénkítő lépésekre. A megyei elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy bár az RMDSZ két évvel ezelőtt a „nem elég a népviselet, kell az erős képviselet” jelszavakkal kampányolt, „ma már csak a gatya maradt”.
Természetesen a székelyföldi és a helyi magyarok érdeke az autonómia, amit az RMDSZ-nek is tudomásul kell vennie, de addig is a kialakult helyzeten javítani kell – hangsúlyozta Kulcsár, aki nemsokára megkeresi Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnököt, hogy közösen dolgozzák ki a stratégiát.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!