
Huszonkét éve épült a sípálya
Fotó: Beliczay László
Egy közút szeli át a homoródfürdői Lobogó Sípályát, amit nem zárhatna le a téli szezonra a létesítmény üzemeltetője – ezt jelezte nemrég a szentegyházi polgármesteri hivatalnak egy kápolnási férfi, aki az ottani területek megközelíthetősége érdekében emelt szót. A létesítmény tulajdonosa szerint az elmúlt huszonkét évben senkit sem zavart a helyzet, ezért egy mindenki számára elfogadható megoldást szeretne.
2022. április 02., 09:562022. április 02., 09:56
Magánemberként átiratban jelezte januárban a szentegyházi polgármesteri hivatalnak (jelenleg ide tartozik az érintett terület) Both Lajos, hogy gyakorlatilag egy közútra épült rá a sípálya. Lapunknak azt nyilatkozta, elfogadhatatlannak tartja a helyzetet, hiszen amellett, hogy törvénytelenség történt, a régi, római kori utat még ma is használják a kápolnásfalui gazdák – köztük szülei – területeik megközelítésére, illetve amikor borvizet tölteni indulnak.
„Mivel az említett útszakasz az egyetlen, amely lehetővé teszi a 13A jelzésű országút elkerülését Homoródfürdő és Kápolnásfalu között, elfogadhatatlan, hogy akár magán-, akár jogi személyként, a vonatkozó jogszabályok semmibevételével, bárki kisajátítson, önös érdekből elfoglaljon, lezárjon egy közutat, olyan módon, hogy eredeti rendeltetésének megfelelően a többi állampolgár ne tudja használni” – közölte Both.
Both Lajos elmondása szerint ugyanakkor nem igazságos, hogy önkényesen le van zárva az útszakasz a négy-öt hónapig tartó síszezon alatt. Ilyen tekintetben több mint tízéves problémáról van szó.
„Én felhívtam a problémára a figyelmet, nem valakinek a vállalkozásával van gondom, hanem maga a helyzet zavar. A törvény mindenkire kell vonatkozzon, senki nem sajátíthat ki egy közterületet. Az úthasználat szempontjából nemcsak magamra gondolok, hanem a falustársaimra is” – fogalmazott. Véleménye szerint a kialakult helyzet megoldása nem az ő feladata.
Fotó: Beliczay László
Benedek Lukács, a homoródfürdői Lobogó Sípálya tulajdonosa megkeresésünkkor emlékeztetett, huszonkét éve üzemel a létesítménye, ez idő alatt pedig a helyieket nem zavarta, hogy a nagyjából évi száz napig tartó síszezonokban elzárják a közutat.
Éppen ezért is furcsállja, illetve rosszindulatot sejt amögött, hogy most előkerült a probléma.
A sípálya-tulajdonos mindemellett arra is kitért, hogy értékteremtő vállalkozásából nemcsak ő, de az azt látogató turisták, illetve a környékbeli szállásadók is hasznot húznak – ezért is szeretne mindent megtenni a sípálya megmentése érdekében.
Fotó: Beliczay László
„Igyekszünk a közösség számára is jót tenni, hiszen például az utóbbi tíz évben minden tavasszal meghívtuk az iskolásokat egy egynapos ingyenes sízésre” – magyarázta Benedek Lukács. Közölte, ő azt szeretné, ha összeülnének a problémában érintett felek és egy mindenki számára elfogadható megoldás születne.
Nagy nyomás alatt van a szentegyházi polgármesteri hivatal a probléma megoldását illetően, hiszen elismerik a sípálya közösségi értékteremtő jellegét – nem céljuk, hogy tönkre tegyék valakinek a vállalkozását –, ugyanakkor az is tény, hogy nem szabad elfoglalni saját célokra egy közutat – jelentette ki Lőrincz Csaba helyi polgármester. Mint mondta,
Van is már ötletük a probléma orvoslására, ám ezt egyelőre nem akarták nyilvánosságra hozni, hiszen előbb egyeztetniük kell erről az érintettekkel.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
8 hozzászólás