
Két-három napos belföldi kiruccanásokra is felhasználhatók az üdülési csekkek. Képünk illusztráció
Fotó: Farkas Antal
Jelentősen felpörgette az üdülésicsekk-forgalmat, hogy idén a tanügyben dolgozók is kaptak, ám káoszt okoz a megfelelő tájékoztatás hiánya – mondta el szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján László Endre, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara turisztikai alosztályának alelnöke.
2018. július 18., 21:592018. július 18., 21:59
Az oktatásban dolgozók június–júliusban kapták ki a csekkeket, a többség a nyári vakációban a tengerparton szerette volna értékesíteni, ám azzal szembesültek, hogy a fogadó szálláshelyek már mind foglaltak. Az idegenforgalmi szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a csekkeket nem kell nyáron, és nem kötelező egyszerre felhasználni. Érvényességi idejük egy év, de
de ősszel vagy télen is érvényesíthetők. Másrészt hegyvidéken is nagyon sok jó ajánlat, turisztikai csomag van a kínálatban, érdemes ezeket is figyelembe venni.
„Tévhit, hogy az üdülési csekket egyszerre, és csak szálláshelyre lehet elkölteni.
Nem csak szállásra költhető, hanem egy turisztikai csomag minden eleme fizethető, tehát például az utazás, gyógykezelés, kalandpark, masszázs, strandbelépő, sportrendezvény.
tehát vendéglőben nem használható, de a turisztikai csomag részeként vásárolt étkeztetésre igen” – részletezte László Endre. A szakember azt ajánlja, hogy a kedvezményezettek keressenek meg egy utazási irodát, amelynek joga van közvetíteni, így jó áron, jó csomagot kaphatnak.
Az állami szféra fel tudja pörgetni az üdülési csekkek forgalmát, a tanügy hatalmas növekedést jelent, az egészségügyben még esetleges, és az önkormányzatok is csak akkor adnak, ha a saját költségvetésük megbírja. A magánszférában sem túl gyakori, holott a munkáltatónak megéri, hiszen kisebb az adóvonzata, mint a fizetések után. Jelenleg országos szinten 21 millió euróra adtak ki üdülési csekket, arra számítanak, hogy ez az érték tovább növekszik.
László Endre szerint a rendszert szabályozó kormányrendelet már kilencéves, de tavalyig érdemben nem sok minden történt, kevés csekk került forgalomba, a belföldi turizmus növekedése nem ettől indult be, ám ez az állami szféra belépésével változhat.
„A szállásadók azért ódzkodnak, mert egy hét késéssel kapják meg a pénzüket, a felhasználók pedig utána kell nézzenek, hol értékesíthetik. Kovászna megyében például a szálláshelyek 90 százaléka ennek ellenére elfogadja az üdülési csekket” – mutatott rá a kamara alelnöke.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!