Van is, ajánlják is, most mégsem tolonganak a jódtablettákért

A jódtablettákkal rendelkező gyógyszertárak bejáratainál matricán jelzik ezt •  Fotó: Erdély Bálint Előd

A jódtablettákkal rendelkező gyógyszertárak bejáratainál matricán jelzik ezt

Fotó: Erdély Bálint Előd

A gyógyszertárakba már megérkeztek a kálium-jodid tabletták, amelyeknek a kiváltását – ami egyébként ingyenes – javasolta hétfőn Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, miután az Ukrajnában zajló háborúban vasárnap bombatámadás érte a zaporizzsjai atomerőművet. Noha a radioaktív sugárzás mértéke nem lépte át a normális határértéket Romániában, és hétfőn a szaktárca is nyomatékosította, hogy a jódtablettákat csakis egy esetleges nukleáris balesetet követően kell bevenni, a jódtabletták kiváltását javasolják a jogosultaknak. Hargita és Maros megyében összesen mintegy száz patikában válthatók ki a tabletták.

Széchely István

Simon Virág

2022. augusztus 10., 21:452022. augusztus 10., 21:45

A stratégiai jódtablettakészlet legyártása már az Ukrajnában zajló háború kitörését követően elkezdődött Romániában,

a tabletták kiosztásának a megszervezése pedig már tavasszal elkezdődött, de meglehetősen el is húzódott.

A téma hétfőn került újra a figyelem középpontjába, miután a zaporizzsjai atomerőművet (Európa egyik legnagyobb ilyen létesítményét) ért vasárnapi bombatámadás után Alexandru Rafila egészségügyi miniszter felszólította a jódtablettára jogosult korosztályt, vagyis a 40 év alattiakat: sürgősen

kérjenek receptet a háziorvosuktól, hogy a biztonság kedvéért kiválthassák jódtablettát a gyógyszertárakban.

Később az egészségügyi minisztérium pontosítást adott ki a témában, amelyben nyomatékosították, hogy

a jódtablettákat csakis egy esetleges nukleáris balesetet követően, sugárkitettség esetén ajánlott bevenni, semmiképpen nem megelőző jelleggel.

Hétfőn délután a Nukleáris Tevékenységeket Ellenőrző Országos Bizottság (CNCAN) is kiadott egy közleményt, amelyben rámutatnak: a radioaktív sugárzást ellenőrző rendszer normálisan működik Ukrajnában, és nem jelez határérték-túllépést, továbbá a Romániában végzett mérések is megerősítik ezt.

A CNCAN közleménye kitér arra is, hogy a bizottság a Vészhelyzeti Operatív Központon keresztül folyamatosan figyelemmel kíséri a radiológiai mérések helyzetének alakulását, illetve azt is megemlítik, hogy Romániában a sugárzás szintjét folyamatosan, napi 24 órában ellenőrzi az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM) részét képező, a környezet radioaktivitását figyelő országos hálózat (RNSRM).

Noha a jódtablettakészletek már korábban megérkeztek a fővárosból az ország megyéibe, az országos híradások szerint

a lakosság a hét elején rohamozta meg a háziorvosi rendelőket a receptekért. Ez azonban Hargita megyében nem volt tapasztalható.

Amint azt megkeresésünkre Soós-Szabó Klára, a háziorvosok szövetségének a Hargita megyei vezetője elmondta, nem rohanták meg a jogosultak a háziorvosi rendelőket a jódtablettareceptekért. Nála

az idősebb korosztályba tartozók, jórészt a 60 évnél idősebbek érdeklődtek csak a jódtablettákról, ám ők nem tartoznak a jogosultak kategóriájába.

Már egy ideje lehet kérni a jódtablettareceptet a háziorvosi rendelőkben, de mindeddig nem volt nagy az érdeklődés iránta – tájékoztatott Soós-Szabó Klára. Ugyanakkor arra is kitért, hogy a jogosultak személyesen kell elmenjenek a rendelőbe a receptért – miután időpontot kértek, azaz feliratkoztak a napi listára –, ugyanis a vény nem küldhető el e-mailben.

A minisztériumi lista alapján Hargita megyében 24, Maros megyében pedig 80 gyógyszertárban válthatók ki a jódtabletták •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

A minisztériumi lista alapján Hargita megyében 24, Maros megyében pedig 80 gyógyszertárban válthatók ki a jódtabletták

Fotó: Erdély Bálint Előd

Kiváltani ajánlott, bevenni nem

A Hargita megyében praktizáló háziorvosok már korábban megkapták átiratban a megyei egészségügyi szakhatóságtól a jódtablettákkal kapcsolatos tudnivalókat, a napokban az egészségbiztosítási pénztártól is kapnak egy erre vonatkozó átiratot, azok pedig, akik jogosultak a jódtablettára, a háziorvosuktól kapnak meg minden szükséges tudnivalót – tájékoztatta lapunkat Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője. Ajánlott kiváltani a jódtablettát, mondta, remélve, hogy nem lesz szükség a használatára, ugyanakkor ő is felhívta a figyelmet arra, hogy

csakis egy esetleges nukleáris baleset és sugárszennyezés esetén kell bevenni a pirulát, ha erre vonatkozó figyelmeztetést adnak ki a szakhatóságok. Addig ugyanúgy kell tárolni, mint más gyógyszereket: fénytől védett, hűvös helyen,

nem kell hűtőszekrénybe tenni, a kamra vagy egy gyógyszeres doboz is alkalmas erre, és fontos az is, hogy gyerekektől elzárt helyre kerüljön.

Tar Gyöngyi arról is tájékoztatott, hogy Hargita megyébe 446 ezer jódtabletta érkezett korábban, a készlet azért ekkora, mert korosztályonként változik a tabletta adagolása, illetve a különböző adagokra jogosultak száma sem állandó. A tablettákból kaptak azok a gyógyszertárak, amelyekben ezek kiválthatók,

nem osztották ki a teljes mennyiséget, de a patikák jelentései alapján szükség esetén küldenek utánpótlást

– közölte a megyei egészségügyi szakhatóság vezetője.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A jogosultsággal kapcsolatban Tar Gyöngyi korábban azt közölte: a feltételek szerint jódtablettát csak a lakosság 40 évesnél nem idősebb korcsoportjába tartozók kapnak. Ennek az anyagcserével kapcsolatos magyarázata van, a fiatal szervezet anyagcseréje ugyanis gyorsabb, így a radioaktív jód beépülése is gyorsan megtörténne a fiatalabbak szervezetében – „esetükben gyorsabb a hormontermelés és a jódfelvétel a pajzsmirigyben”.

Hol válthatók ki?

Az egészségügyi minisztérium hétfői pontosításában azt is közölték, hogy a jódtablettákat az arra jogosultak a háziorvosuk által kiállított recept alapján kaphatják meg a patikákban, országszerte összesen 2500 gyógyszertárban. A szaktárca honlapján közzétették a patikák listáját és a szükséges tudnivalókat is. A lista alapján

Hargita megyében 24, Maros megyében pedig 80 gyógyszertárban válthatók ki a jódtabletták.

A patikák többsége a városokban található, Maros megye esetében döntő többségük a megyeközpontban, Marosvásárhelyen működik.

A minisztériumi lista szerint Székelyudvarhelyen négy gyógyszertárban válthatók ki a jódtabletták, a gyakorlatban azonban nem mindegyikben találhatók meg. Az egyik gyógyszertár még nem kapott készletet, egy másik gyógyszertárban pedig úgy tudják, hogy egyelőre összesen két patikában – a Kossuth Lajos utca felső felében működő gyógyszertárban, valamint a Kaufland nagyáruház épületében lévőben válthatók ki a jódtabletták, mindeddig azonban nem igazán volt érdeklődés irántuk.

Maros megyében sincs tömeg a rendelőkben

A Maros Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke, Iulia Băilă nyílt levélben fordult Maros megye lakóihoz arra kérve őket, hogy tartsanak szem előtt néhány szempontot, mielőtt „megrohanják a háziorvosi rendelőket a jódtablettareceptekért”. Az illetékes szerint a recepteket nem tudják online elküldeni, személyesen be kell jönni értük. Mint kiemelte, a legjobb, ha a 40 évnél fiatalabbak, akiknek javasolt a jódtabletta, időpontot kérnek a háziorvosuktól, és nem jelennek meg előzetes értesítés nélkül a rendelő előtt. Mivel néha akadozik a receptek kibocsátáskor használt országos rendszer, ráadásul a napi munkájukat is el kell végezniük az orvosoknak, ezért lehetséges, hogy az érdekelteknek hosszasan kell várakozniuk a rendelők előtt. Iulia Băilă azt is elmondta, hétfőn és kedden délelőtt a kollégák visszajelzései alapján szinte senki nem érdeklődött a jódtablettareceptek iránt, nála is mindössze egyetlen személy kért időpontot. De arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban, különösen a hónap vége felé, amikor lejárnak a szabadságolások, ezen receptek kiállítása miatt az átlagosnál zsúfoltabbak lesznek a várótermek, és így leterheltebbek a háziorvosok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán

Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.

A székely zászló témája is előkerült az elnökjelölti vitán
2025. május 09., péntek

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését

Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.

Párhuzamosan zajló útmunkálatok terhelik Székelyudvarhely közlekedését
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

2025. május 08., csütörtök

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan

Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
2025. május 08., csütörtök

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni
2025. május 08., csütörtök

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak

Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak
2025. május 08., csütörtök

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.

Nem nézheted tétlenül!
Nem nézheted tétlenül!
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

2025. május 08., csütörtök

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket